Semjén: Nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben

2012. október 10. 08:40

Semjén Zsolt szerint ugyan az ország meg szeretne állapodni az IMF-fel, de „nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben”. Hozzátette: Magyarország erős ország.

2012. október 10. 08:40

Semjén Zsolt az M1 Az Este című műsorában kedden azt mondta, Magyarország meg szeretne állapodni az IMF-fel, de „nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben”. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese arra a kérdésre, hogy a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) a miniszterelnök miért tartotta fontosnak, hogy ezt a témát érintse, azt felelte: akkor lehet erős külhoni politikát folytatni, ha van egy erős Magyarország. A nemzetpolitika egyik részét jelentik a különböző támogatási formák, az állampolgárság, de mindezek csak akkor valósulhatnak meg, ha van egy erős anyaország – fejtette ki, hozzátéve: Magyarország erős ország.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke azt mondta: a gazdasági válság idején nem lehet megkerülni a gazdaság helyzetét érintő kérdéseket. Minden egyes olyan ország, ahol magyar közösség él, a gazdasági válsággal szembesül, és nem mindegy, Magyarország milyen helyzetben van, a magyar kormány mit gondol erről. Amikor a politikai vezetők találkoznak, akkor gazdasági témák is napirendre kerülnek – jegyezte meg. Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke szerint a válságot tekintve nem könnyebb a helyzet Szlovákiában, mint bárhol máshol Kelet-Közép-Európában.

Kelemen Hunor kérdésre válaszolva azt mondta: kedden találkozott Orbán Viktorral, és amikor szükségét érezte ő vagy a kormányfő, akkor mindig tudtak egyeztetni, még sosem talált visszautasításra. Ezt a stúdióban jelen lévő Semjén Zsolt is megerősítette. Berényi József egy másik felvetésre – lát-e esélyt arra, hogy a szlovák kormány megváltoztassa a nyelvtörvénnyel és az állampolgársággal kapcsolatos álláspontját – úgy válaszolt: „ha nem látnánk esélyt, nem csinálnánk”. Szerinte mindig adódnak olyan helyzetek a politikában, amikor szükség van a magyar szavazatokra, a magyar támogatásra külföldön.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Yuing
2012. október 10. 11:22
Ennek a baromnak valaki üljön már rá szájára, mert csak baromságokat tud mondani.
FOB
2012. október 10. 11:18
Ti majd 2014-ben, de a családok többsége már most is kiszolgáltatott. Remélem megfelelően értékelik a "tevékenységeteket" és mentek a levesbe.
Sándor
2012. október 10. 09:59
2008-ig még válság sem volt mégis tatárjárás szerű ország rombolás, ország és nép teljes kirablása történt!! mesterlövészekkel, rendőrruhába bújtatott bűnözőkkel, a magyar családok a magyar nép ellen... http://www.magyarvagyok.com/videok/listak/dokumentumfilmek/3507-A-Magyar-Allamtitkok-80-evre-titkositva/
Sándor
2012. október 10. 09:56
azonnal zeng a gyűlölet-kórus... Magyarország sírásói, már … 1985-86-ban már tudták, hogy nem tartható fenn, az amit ők a "legvidámabb barakk"-nak hívnak. Ezért volt egy félresiklatott rendszer váltás. Mire észbe kapott az ország lebutított lakossága, már szétlopták, bezárták, felszámolták, ... csak sajnos kevesen emlékeznek vissza. 2002-2009 közt Olyan feltételekkel vettek fel külföldről újabb és pénzeket, ... amivel még az unokáink életét is megnyomorították. Élj a mának, ne törődj a holnappal szemlélet uralkodott el, s amikor ebből gúzsból szabadulni akar az ország azonnal zeng a gyűlölet-kórus...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!