Bárándy sajnálja, hogy lebunkózta képviselőtársát

2012. október 31. 18:22

Bárándy Gergely sajnálja, hogy bunkónak nevezte Szakács Imrét (Fidesz), ugyanakkor úgy véli: amikor egy képviselő hazugnak nevez egy másikat, az kimondva, kimondatlanul, bunkóság. A Fidesz szóvivője szerint viszont Bárándy Gergely az, aki nem mondott igazat, ezért elvárt volna tőle egy bocsánatkérést.

2012. október 31. 18:22

Bárándy Gergely (MSZP) szerdán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának keddi ülésén kialakult vitával kapcsolatban juttatta el közleményét az MTI-hez, Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője pedig az ebben megfogalmazottakat bírálta. A bizottságban kedden éjszaka a választási eljárásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott kormánypárti módosításokat vitatták meg, éles vita közepette. Ezek között szerepel, hogy a kormánytöbbség mégsem tenné lehetővé az egyesületeknek a választáson való indulást. A vita során Szakács Imre „gusztustalan csúsztatásnak” nevezte, hogy az MSZP úgy állítja be a történteket, mintha a kormányoldal a jelenleg hatályos törvényeken akarna változtatni a Haza és Haladás választásból történő kiszorítása érdekében. Erre reagálva a szocialista Bárándy Gergely „bunkónak” nevezte Szakács Imrét.

Bárándy Gergely szerdai közleményében úgy fogalmaz: sajnálja, hogy kiszaladt a száján a kritika tárgyává vált szó, jobb lett volna tartózkodni az efféle kijelentésektől az ülésen. Ugyanakkor leszögezi azt is: „amikor egy képviselő – kivált abban a formában, amelyben ezt Szakács Imre tette hazugnak nevez egy másikat, szakmai álláspontját pedig gusztustalan csúsztatásnak minősíti, az kimondva, kimondatlanul bunkóság”. A közleményében az is szerepel: tény, hogy egyesületek eddig nem indulhattak az országgyűlési választásokon, ám a Fidesz eredeti javaslata a jövőben lehetővé tette volna azt.

Erre reagálva Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt közölte az MTI-vel: a szocialista képviselő beismerte, hogy nem mondott igazat, amiért elvárt volna egy bocsánatkérést Bárándy Gergelytől.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2012. november 01. 11:33
A tahó coci...nem azért kér bocsánatot mert hazudik,csúsztat...sőt még neki áll feljebb
Next adósság
2012. október 31. 21:45
Akkor én is sajnálom, hogy kiszaladt a számon, hogy kár hogy a besugók gyerekei, unokái, dédunokái ott lehetnek az MSZP padsoraiban. Hümm!
Fakutya tizedes
2012. október 31. 21:35
Hanyan vannak ezek? A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Bárándy György ... szerint a rendõrök nem voltak elég brutálisak tavaly októberben, mert minden eszközzel meg kellett volna védeniük a TV székházat.
kukagyerek
2012. október 31. 21:22
Így van ez, ha az MSZMP két szárnya veszekszik (még ha színleg is).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!