A bűnözés ellen demonstrált a Jobbik

2012. október 21. 18:49

Demonstrációt tartott a Jobbik „a községet ellepő bűnözési hullám miatt” Kerecsenden, amelyen mintegy ötszázan vettek részt. A helybeliek a Jobbik segítségét kérték, mert elmondásuk szerint a cigányság egy része ellehetetleníti a falu életét.

2012. október 21. 18:49

A demonstráción Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere arról szólt, hogy valami félresiklott Magyarországon, mert sokan csak a jogaikat ismerik, a kötelességeiket nem. Példaként hozta saját települését, ahol az elmúlt másfél évben kialakult helyzet után gyökeres változást hozott két mezőőr munkába állítása a külterületi lopások megakadályozására.

Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője a cigányság vezetőit hibáztatta a felzárkóztató programok kudarcáért. Mirkóczi Ádám, a párt szóvivője a bűnözőknek üzent: hagyjanak fel életmódjukkal, mert semmi jóra nem számíthatnak Magyarországon. Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke zéró toleranciát sürgetett a bűnözés kérdéskörében is. „Fontos lenne a csendőrség felállítása, hiszen ez minden második európai országban működik a vidék közbiztonságáért” – mondta.

A beszédek után a résztvevők felvonulást tartottak Kerecsenden.
 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
feri57
2012. október 23. 07:55
Hűha, bünözési hullám van kerecsenden. Jó tudni mert az ott lakó kerecsendiek nem tudnak rólla. Azt viszont mindenki tudja, hogy a rasszista bűnöző segélyekből élő radikális náci fasiszta szélsőjobb fantáziáját valósítja meg. Minek engedünk teret ezeknek a bűnöző náci férgeknek? miért nem papossuk el? ezek MAGYARORSZÁG vesztét akarják, csak a vak nem látja.Ahol ezek megjelennek ott békétlenséget és ellenségeskedést szítanak. Ezek a sz@rkavaró uszítókat kéne be börtönözni végre már és béke lenne újra MAGYARORSZÁGON:
nyugalmazott tanár
2012. október 22. 07:39
Máshol meg demonstrative szabályozzák a bűnözőkkel szembeni önvédelmet: Most érkezett friss hír, amitr ide is be kellene emelni: Kanadában is kitelt a bűnöző cigányok becsülete. Addig hadakoztak a kanadai liberálisok mellettük, míg meg nem ismerték őket közelről is. Ennyit azért a Horváth Aladár féle hivatásos rettegőknek is látniuk kellene. Ahol tisztességesen visekednek, ott elfogadják, megtűrik őket. Ahol nem, ott takarodót fújnak nekik. Ez nem üldözés, hanem az elkövetett renitens magatartás következménye.
magnamater
2012. október 21. 22:32
Orbánnak ki kellene jelentenie_:igenis van cigánybűnözés!
samesz38
2012. október 21. 20:58
Valahogy azt kéne elérni,hogy a bűnözőknek ne legyen odabent jobb"dolguk"mint otthon. Most,hogy valami esélyt adni,ha dolgoznak van lehetőségük a felzárkózásra,a jobb életre,vagy keményebb börtönöket...??? Nem tudom! Olyan sok"okos"ember van,majd csak megoldják valahogy. Majdnem mindenki látja,hogy így nem jól van!De míg sokan abból élnek,hogy lovat adjanak alájuk,addig nem hiszem,hogy rend lesz itt valaha is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!