Virággal kért elnézést kijelentéseiért a fideszes képviselő

2012. szeptember 17. 18:45

Az országgyűlés hétfőn elfogadta azt a népi kezdeményezést, amely arra irányult, hogy legyen önálló bűncselekmény a családon belüli erőszak. Varga István fideszes képviselő ezt követően virággal kért elnézést két LMP-s képviselőtől, akik aztán továbbadták a virágot a népi kezdeményezés elindítójának, Halász Pálmának.

2012. szeptember 17. 18:45

Varga István hétfőn délután a parlament ülésteremben virágot adott át az országos népi kezdeményezés szervezőjének, Halász Pálmának, az Élet-Érték Alapítvány elnökének, valamint két LMP-s képviselőnek, Ertsey Katalinnak és Szabó Tímeának, akik fehér rózsájukat átadták Halász Pálmának. „Az a mondat egy szerencsétlen mondat volt, ezért elnézést kértem azoktól a képviselőtársaimtól, akiket megbántottam, illetve majd a napirend után mindenkitől, akit meg kell követnem” – nyilatkozta Varga az MTI-nek a virágátadás után.

Halász Pálma az MTI-nek azt mondta, ez a virág azokat illeti, akik már nem élhették meg azt, hogy törvény születik a védelmükre. Az Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze népi kezdeményezéséhez, amelyet a Fidesz eleinte nem támogatott, a párt női tagozatának állásfoglalása után azonban a kormánypárti frakció megváltoztatta korábbi véleményét, és végül támogatta a parlamentben a népi kezdeményezést, amelyre igennel szavaztak az ellenzéki képviselőcsoportok is.

A kezdeményezésről szóló vitában múlt hétfőről keddre virradó éjjel Varga István egyebek között azt mondta: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2012. szeptember 18. 09:57
"Virággal kért elnézést kijelentéseiért a fideszes képviselő" Narancsbohóc!
Himalája
2012. szeptember 18. 09:30
sikerült végre, huszonsokév után elérni azt, hogy a családon belüli erőszak önálló büncselekmény lesz a BTK-ban. Én nem tartom jónak, hogy lessz önálló bűncselekmény a családon belüli erőszak, miközben ellene vagyok az erőszaknak. Ugyanis minden szerveződésnek egy bizonyos fokig szüksége van az erőszakra ahhoz hogy némileg működni tudjon, így a családnak is. Most térjünk el a családtól mint egy nő és és férfi alakította szervezettől és vegyük pld. a hadsereget. Ott is erőszakot alkalmaznak a parancs nem teljesítésére, megtagadására, a katonai viselkedés előírásainak ben nem tartását büntetik és eröszakot alkalmaznak, ami ugyan nem tetlegesség, de erőszak a javából. Az állam is alkalmaz erőszakot a fegyveres erőszakszervezetein keresztül, és alkalmazza az erőszak más módszereit is, hogy pld. az adót behajtsa, söt, kötelességévé teszi a polgároknak az erőszakot elviselni, az állami erőszak elviselését, a büntetés megtagadását tiltja, és azt még külön is bünteti. Az állam a polgárok szerveződése. A család is az emberek szerveződése éspedig egy nőé és férié, és itt is néha szükség van az erőszakra éppúgy ahogy ahogy erre szüksége van az államnak. Képzeljük el, ha az államnak is meg volna tiltva az erőszak barmilyen formája a polgárai fölött. Elveszítené szinte az összes funkcióit. Természetesen az államnak nem lenne erre szüksége, ha a polgárai önként betartanák a törvényeket, önként befizetnék az adókat, bünteti a hazaárulást. A családnál is, ha működni akar, erőszakot szükséges alkalmazni ha valamelyik családtag nem tartja be a család működését biztosító teendőket. Ha az asszony nem törődik a gyerekekel, a férj elpijálja a család jövedelmét, ha a gyerek nem fogad szót, stb. A kérdés csak az, hogy az erőszak milyen módja elfogadható, és milyen nem, nem pedig az, hogy nem szabad alkalmazni erőszakot. Mert ha elfogadjuk, hogy az erőszak mindennemű módja tilos, akkor a tiltást követelni kéne mindenkinél, az államnál.
orbán(c)
2012. szeptember 18. 09:08
Kicsit megcirógattam volna avval a virággal a fejét.Orosháza szégyene.
vigyor
2012. szeptember 18. 08:43
Igazán nem kellett volna, hiszen a mondatai miatt sikerült végre, huszonsokév után elérni azt, hogy a családon belüli erőszak önálló büncselekmény lesz a BTK-ban. Meg aztán, ha csak egy mondat lett volna, akkor még el is fogadom, hogy csak egy szerencsétlen fogalmazás volt. De több mondat, és még egy viszontválasz is volt, ami nem szerencsétlen fogalmazást, hanem szemléletet, a nőkhöz való viszonyt jelzi. Ezen meg egy szál virág nem segít. De értékelendő, hogy legalább azt felfogta Varga képviselő úr, hogy többeket megbántott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!