Szanyi és Vadai egy asztalnál: Meglesz a többség

2012. szeptember 07. 16:43

Az ellenzéki pártok együttműködésének lehetőségeiről beszélgetett egymással Szanyi Tibor és Vadai Ágnes pénteken Budapesten. Az MSZP és a DK elnökségi tagja is úgy látta, 2014-re meglesz a többség az Orbán-kormány leváltásához. A DK a múlt sérelmein felülemelkedne, de „a nácikkal, az újnácikkal” nem működne együtt.

2012. szeptember 07. 16:43

Szanyi Tibor elöljáróban azt mondta: kevés a párbeszéd a demokratikus politikai erők között, noha ez adna lehetőséget a közös szándékok feltárására, az együttműködésre és végső soron a sikerre. A cél közös: „el kell takarítani az Orbán-rezsimet” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ehhez a célhoz talán már ma is többséget lehetne szerezni, a kormánnyal szembeni ellenérzések pedig tovább fognak erősödni. Szerinte olyannyira, hogy ha nem tudják kordában tartani az indulatokat és demokratikus választáson leváltani a kormányt, akkor „a nép saját maga fogja kezébe venni a dolgok irányítását”, ami azonban – tette hozzá – káoszhoz, forradalomhoz vezetne. A szocialista párt elnökségi tagja azt mondta, az MSZP együttműködési szándékkal fordul az összes demokratikus ellenzéki erő felé, még ha nem is értenek egyet mindenben. „Ki-ki tegye a dolgát, és amikor eljön a pillanat, amikor látjuk a pályát, cselekedni akkor kell” – hangoztatta.

Vadai Ágnes abban látta a beszélgetés jelentőségét, hogy először cserélt eszmét az Orbán-kormány leváltásának lehetőségéről MSZP-s és DK-s politikus azóta, hogy Gyurcsány Ferenc társaival együtt tavaly ősszel kilépett a szocialista pártból és megalakította a Demokratikus Koalíciót. A politikus azt mondta: van még mit beszélniük a múlttal kapcsolatban – például a 2006 és 2010 közötti kormányzati teljesítményről vagy éppen az őszödi beszédről –, de a kormányváltás közös célja fontosabb a személyes sérelmeknél. Az ellenzéki megegyezést szükségszerűnek ítélte, mondván, hogy a pártok egyike sem tudja egyedül leváltani a Fidesz-KDNP-t, ám hangsúlyozta, hogy „a nácikkal, az újnácikkal semmiféle, még technikai együttműködés sem képzelhető el”, mint ahogy véleménye szerint a baloldal és a Fidesz nagykoalíciója is elfogadhatatlan lenne. Vadai Ágnes egyetértett Szanyi Tiborral abban, hogy az Orbán-kormány leváltásához megszerezhető a többség, ám azt mondta: addigra a következő lépésekben, a legsúlyosabb társadalmi-gazdasági problémák orvoslásában és egy „köztársasági minimum” megalkotásában is egyetértésre kell jutni.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ProfWilliam
2012. szeptember 08. 12:05
"Szerinte olyannyira, hogy ha nem tudják kordában tartani az indulatokat és demokratikus választáson leváltani a kormányt, akkor „a nép saját maga fogja kezébe venni a dolgok irányítását”, ami azonban – tette hozzá – káoszhoz, forradalomhoz vezetne. " Na ugyebár ha már a népnek annyira televanb a töke a kormánnyal, hogy már akár fel is lázadna a kormánya ellen, véres polgárháborút kockáztatva, akkor az a legkevesebb hogy a következő választáson a legutolsó elégedetlen is elmegy és az ellenkező pártra szavaz. Ha esetleg valamiért mégsem így történik akkor vajon mi lehet az oka? Természuetesesn az a hatalmas náci elnyomás ami jelenleg itt van. Más oka nem lehet... Vagy esetleg ez egy utalás hogy "ha nem mi nyerünk forradalmat csinálunk?"
kukagyerek
2012. szeptember 08. 11:19
"Szanyi és Vadai egy asztalnál: Meglesz a többség" A giliszta is azt mondta amikor már a kertész ásóval ketté vágta: Ha mi ketten összefogunk, legyőzzük a parasztot!
USsange
2012. szeptember 08. 10:01
Ha már mszp-dk, akkor miért nem a mesterházi-gyéef tárgyal? Kiküldtek két balekot, hogy, ha rossz a fogadtatás, akkor mondhassák, hogy nem mi voltunk, szó se volt ilyesmiről, csak a szanyi meg a vadai önmegvalósító akcijója vót... De teljesen alaptalan, meg szóse lehet rúla.
én vagyok a.
2012. szeptember 08. 08:16
Pintér után Szanyi kapitánnyal egy asztal mellett ez a Vadai kisasszony! Szigorúan nem magukra hagyni! Hm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!