Nem kell felelni és dolgozatot írni a szakiskolákban

2012. szeptember 19. 09:31

Felelés és dolgozatírás helyett az órai munka alapján kapnak majd jegyet a szakiskolai tanulók. A kerettanterv szerint mindössze 12 közismereti óra lesz a szakiskolákban, amiből 5 testnevelés, 2 pedig idegennyelv.

2012. szeptember 19. 09:31

Nem a megszokott oktatási módszerek szerepelnek a szakiskolai kerettantervben – írja a Magyar Nemzet. Nem lesz szükség például felelésre és dolgozatírásra, a diákok az órai feladatok és a közös munka alapján kapják majd jegyeiket. Az új, három évesre redukált képzésben kiemelt szerepet kap az egyénre szabott fejlesztés, az elméleti ismeretek halmozása helyett pedig az interaktív szituációs játékok és a projektmunkák játszanák a fő szerepet.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által összeállított tantervi javaslat heti 12 közismereti órát ír elő a szakiskolások számára. Ebből 5 testnevelés, 2 pedig idegen nyelv, vagyis magyarra, matematikára, természet- és társadalomismeretre csak heti 1-1 óra jut. Lesz még egy „osztályközösség-építés” nevű tárgy is, amely eltér a hagyományos osztályfőnöki órától. Célja, hogy a különböző általános iskolákból érkező, „többségében alulszocializált, motiválatlan, ismerethiányokkal küszködő” tanulókat közösséggé formálja.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaktuszvirág
2012. szeptember 19. 14:24
Nem értem a felháborodást egyesek részéről. A szakiskola a"szocializmusban" szakmunkás képző iskola sosem arról volt felismerhető,hogy a nem a szakmához feltétlen szükséges tárgyakon kívül,a közismereti tárgyakkal tömték a diákok fejét. Régen is 3 éves volt,és nagyon sok gyengébb képességű,vagy tanulni nem akaró fiatalból ,kitűnő szakmunkásokat nevelt.Az egyetemeken,főiskolákon évről évre rengeteg olyan fiatal végez,akinek a diplomájára a valós életben nincs szükség, a legjobb esetben raktári segédmunkás vagy árufeltöltő valamelyik áruházláncban. Jó szakmunkásokat pedig egyre többet keresnek.
csárly
2012. szeptember 19. 13:55
Lehet, hogy ez túlzás, de ettől függetlenül teljesen felesleges szépirodalommal, alapfokon felüli történelemmel, meg egyéb dolgokkal terhelni őket. Számtalan szakmunkás barátom van, akik jól értenek szakmájukhoz, megbcsülik őket, normálisan megélnek belőle, de ha a 19. századi polgári mozgalmakról kérdeznéd őket, kb. annyi lenne a válasz, hogy HE? Ugyanis a többségük lesz.rja, épp ezért ment pl. lakatosnak, hegesztőnek, varrónőnek, stb... Épp úgy, ahogy többségetek ugyanúgy lesz.rja a modern hegesztési eljárásokat. Saját tapasztalat: Én műszaki jellegű középiskolába jártam, ahol volt gyakorlat is. Volt egy osztálytársam, aki sík hülye volt magyarhoz, törihez, stb. Viszont jó volt műszaki tárgyakból, és gyakorlaton kb. az ő munkái voltak a legszínvonalasabbak, egyszerűen mert ahhoz volt érzéke. Ott kellett hagyja az iskolát, és átment szakmunkásba, mivel ott kevésbé nyúzták ilyenekkel. Ha jól tudom motorkerékpár szerelő lett. Lehet nem bifláz évszámokat, meg elemez verset, de előbb bíznám rá a motoromat, mint bármelyik egykori osztálytársamra, akik mondjuk vágják Ady összes művét. Ez a műveltség erőltetése a humán értelmiség sznobizmusa, nem több.
bispora
2012. szeptember 19. 12:47
A Műegyetem és az orvosképzés is a hallgatói kudarcok színterei. Érdemes lenne a szakiskolai programot ilyen irányba is kiteljesíteni, azzal a bónusszal, hogy a cigány diplomások végre tömegesen megjelenhetnének nagy presztízsű szakmákban is
kálmi
2012. szeptember 19. 12:42
Ez a rendelkezés így totálisan alkalmatlan minden szempontból. Egy tájékozatlan, a minimális alapművelétséggel sem rendelkező ember nem lehet jó szakember sem, mert ha alkalmatlan az általános minimumok befogadására, akkor az a szakmát sem tudja elsajátítani, ez szinte biztos. Ezeket az iskolákat nem szakiskoláknak kellene hívni, az itt végzett embereket pedig nem szakmunkásoknak, mert ez nem fogja lefedni az idevonatkozó elvárásokat. A szolgáltatások színvonala eddig sem volt magas, ezután csak romlani fog. Rendkívül rossz ez az elképzelés. Valami előképző 1-2 év után kellene szakiskolába küldeni az ilyen "„többségében alulszocializált, motiválatlan, ismerethiányokkal küszködő” tanulókat .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!