Kaposváron tárgyalják az MVM-ügyet

2012. szeptember 27. 10:21

Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, több mint 15 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult eljárás. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnökének döntéséről a Figyelő című hetilap számolt be.

2012. szeptember 27. 10:21

A OBH honlapján hétfőn megjelent határozat szerint Handó Tünde a Fővárosi Törvényszék elnökének indítványára határozott úgy, hogy az ügy ésszerű időn belüli elbírálásának biztosítása érdekében a Kaposvári Törvényszéket jelöli ki az eljárás lefolytatására.

A határozat szerint a Fővárosi Törvényszék elnöke indítványában részletesen indokolta, hogy a kiemelt jelentőségű ügyet a büntető kollégiumban ítélkező, elsőfokú ügyeket tárgyaló bírák országos átlagot lényegesen meghaladó leterheltsége, valamint a kiemelt és a hosszú pertartamú ügyek nagy száma miatt ésszerű időn belül nem tudják elbírálni, és nincs lehetőség munkaerő átcsoportosítására a büntető ügyszak más területéről sem.

Az OBH elnökének határozatából kiderül ugyanakkor, hogy bíróságok munkaterhelése alapján összeállított kijelölési sorrend alapján először a Szekszárdi, majd a Szombathelyi Törvényszéket jelölték volna ki, de ez különböző okok miatt végül mégsem történt meg.

A Szekszárdi Törvényszék elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság négy bírájának házastársa az ügyben is érintett Paksi Atomerőmű Zrt. dolgozója, köztük hárman vezető beosztásban, így a bírák közül többen személyes ismeretségben állnak egyes vádlottakkal és a vádiratban meghallgatni indítványozott tanúkkal.

Handó Tünde határozatában azt írta: elfogadta az elnökhelyettes érvelését, miszerint a „bírói hivatás gyakorlása során nem elég pártatlannak lenni, de a pártatlanság látszatát is őrizni kell az igazságszolgáltatásba vetett bizalom megtartása érdekében”. Az OBH elnöke figyelembe vette a Szombathelyi Törvényszék megbízott elnökének érveit is, aki arra hivatkozott, hogy a törvényszék hét büntető ügyszakos bírája közül a megyei bíróság elnökének halála, valamint a kollégiumvezető és a tanácselnök nyugállományba vonulása miatt három bíró hiányzik és álláshelyeiket még nem töltötték be.

Fővárosi Főügyészség augusztusban közölte, hogy vádat emelt az MVM-ügyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlottak különféle szerződések megkötése révén összesen több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-nek, illetve az MVM cégcsoportjába tartozó Paksi Atomerőmű Zrt.-nek.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemlehetmas
2012. szeptember 27. 10:37
A Somogy megyében újonnan bevezetett ítélkezési gyakorlat alapján valószínűleg az MVM kifosztása is "erkölcsileg pozitív és társadalmilag hasznos volt".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!