Sajátja dobta fejbe a jobbikos képviselőt

2012. augusztus 08. 09:22

Az ATV felvételein látszik, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem egy udvarról dobták fejbe Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselőt Devecseren, hanem egy radikális demonstráló hajította a követ. Ferenczi először arról beszélt, sajátjai találták el, később azonban már azt mondta, nem tudja, ki volt az elkövető.

2012. augusztus 08. 09:22

Fejbe dobták vasárnap Ferenczi Gábor jobbikos országgyűlési képviselőt Devecseren. „Gyerekek! A mieink dobtak fejbe! Ennek most mi értelme?” – mondta az őt körülállóknak először Ferenczi. Később azonban, miután a rendőrségen járt, a mentősöknek már arról beszélt, fogalma sincs, ki hajította a követ.

Az ATV felvételei azonban azt bizonyítják, egy radikális demonstráló dobta fejbe a képviselőt. A felvételen Ferenczi egy kopasz tüntetőt próbál leállítani, aki felkap egy követ, majd a romák udvarára hajítja. Ekkor azonban egy piros pólós férfi alig három méterről fejbe dobja a képviselőt, ránézésre teljes erővel. Ferenczi megtántorodik, és kihozzák a tömegből.

Az ATV szerint a sérülést okozó férfi sok helyen feltűnt a Devecseren készült felvételeken, a demonstrációnak aktív és hangos részese volt.

Összesen 181 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ouroboros
2012. augusztus 11. 23:05
Wáháháhá, friendly fire :D
magdi
2012. augusztus 11. 22:54
nagyszerű! dobáljátok csak egymást agyon aljas náci fajzatok!
picur3ka
2012. augusztus 09. 04:31
Ebbol semmi nem derul ki. Azok szerint, akik allitolag jelen voltak, a ciganyok dobaltak. Nem lennek meglepodve, szemely szerint.
landofdarkness
2012. augusztus 08. 22:56
A Jobbik féken tarthatná az embereit, mert sikerült elérni, hogy a tüntetést kiváltó történettel már senki sem foglalkozik.... Részlet a Veszprém Megyei Naplóból (mely köztudottan nem jobboldali beállítottságú): "Az ostromállapothoz hasonló körülmények között, némi rendőri segítséggel bejutottunk Bognárék Homok utcai házába, ahol már két, a hőségtől rosszul lett tüntetőt ápoltak, miközben a lármás tömeg elvonult. Bognárné Anikó aprólékosan elmondta, hogyan is kezdődött a konfliktus, amely – a rendőrség szűkszavú jelentése szerint – a megromlott szomszédi viszony következménye. Harminc esztendeje él ebben az utcában, amelyben ma már többségében romák élnek. Nem volt korábban konfliktusa a szomszédokkal, ám az egyik szomszéd apósa, H. Ferenc a kérdéses napon, 21-én délután veszetten dudált a ház előtt, mert állítólag nem tudott elférni Anikó ügyfelének gépkocsijától. Szóváltásba keveredtek, röpködtek a fenyegetőzések, trágárságok. – Szitkozódva hajtott el, azt üvöltötte, hogy meg fogunk dögleni, majd két órával később H. Ferenc lánya csengetett be, karján egy kisgyerekkel, és megfenyegette a családot, szó szerint azt mondta, hogy megölnek engem és a fiamat. Hát így kezdődött. Két nap múlva este egy csapat roma csövekkel, lapátokkal és baseballütőkkel felfegyverkezve érkezett a házunkhoz, rátámadtak a munkából hazaérkező fiamra és a férjemre. Ütötték-verték őket, a férjemnek csaknem levágták az ujját, ordítoztak, hogy megdöglünk. Akkor azt éreztem, hogy tényleg mind meghalunk. Alig tudtunk bemenekülni a házba és hívni a rendőrséget és a mentőket – mondja Bognárné, miközben megmutatja a vérfoltokat a bejárati ajtó körül. – Egyikük a fejemet ütötte egy baseballütővel, amelyet kivettem a kezéből és bedobtam az udvarunkra. Később, amikor a rendőrök házkutatást tartottak, lefoglalták. Azt mondták, azzal vertem a romákat. Mégis csak az én vérem volt rajta – mondja Bognár Ferenc. – Soha nem féltem a cigány szomszédaimtól, de mára már nem tudom, mi a teendő, hogyan védjük meg magunkat – mondja Bognárné, és a hátsó udvarba vezet minket. A család kilenc rottweiler kutyát nevel, szabadon kószálnak az udvarban. A félelmetes látványt keltő állatok engedelmesen köröznek a gazdájuk körül. – Képzelje el azt, ha valami véletlen folytán a támadók a kutyák közé kerültek volna, ugyanis a kapu és a bejárati ajtó körül zajlottak az események... – Az Ajkai Rendőrkapitányság csoportos garázdaságban kezdeményezett nyomozást – mondja dr. Németh Ákos Pál, a család ügyvédje. – Védenceim is gyanúsítottak, férj, feleség, a két fiuk és a segítségükre siető barát is. A támadók közül tucatnyi személyt gyanúsítanak csoportos garázdasággal. Védenceim az otthonukat védték, jogos önvédelemből léptek fel. Bárhogyan is végződik azonban a dolog a bíróságon, s kiderül, hogy törvénytisztelő polgárokként ártatlanul csöppentek az ügybe, már meghurcolták őket, olyan embereket, akiknek soha nem volt dolguk a rendőrséggel. Nem felvonulás kell ide, hanem társadalmi összefogás. Ha a demográfiai összetétele ennek a városnak megváltozott, márpedig megváltozott, akkor ezt tudomásul kell venni, és ennek megfelelően kell a városvezetésnek olyan intézkedéseket kezdeményeznie, amely a társadalmi kompromisszumhoz vezet. Fel kell vállalni azt, a béketeremtés nehéz feladatát, nem a Bognár család miatt, mert lehetett volna bármelyik másik család, s nem a roma kisebbség miatt. Magunk miatt." Most ezek az emberek még nagyobb bajban lesznek, és talán ez fontosabb, mint egy politikus poligráf vizsgálati eredménye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!