Navracsics szerint a kormány eredményességét jelzik a konfliktusok

2012. augusztus 31. 11:20

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyary Program 12.0 bemutatóján úgy fogalmazott: a belpolitikai konfliktusok nem a kormány tehetetlenségét, hanem eredményes munkáját jelzik.

2012. augusztus 31. 11:20

Navracsics Tibor szerint a belpolitikai konfliktusokat nem a kormány tehetetlensége, hanem éppen reformjai, a „beépült érdekviszonyok megtörése” idézi elő, vagyis azok a kabinet eredményes munkáját jelzik. A közigazgatási és igazságügyi miniszter erről pénteken, a Magyary Program 12.0, a közigazgatás-fejlesztés stratégiai dokumentumának budapesti bemutatóján beszélt. Navracsics megnyitó beszédében emlékeztetett, a tavaly nyáron bemutatott program célja a jó állam megteremtése, tehát a közjó elérése, a párt-, csoport- és részérdekek legyőzése, hogy a mindenkori kormányzat a nemzet érdekében dolgozhasson.

A politikus szerint a Magyary Program egyik legfontosabb erénye az önkritika és a rugalmasság, hogy a korábbi gyakorlattal szemben nem egy abszolút célhoz, hanem a folyton változó adottságokhoz igazodva próbálja elérni például azt, hogy a közigazgatás ne versenyképességet korlátozó, hanem ösztönző tényező legyen.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huttinger
2012. augusztus 31. 23:18
""""A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyary Program 12.0 bemutatóján úgy fogalmazott: a belpolitikai konfliktusok nem a kormány tehetetlenségét, hanem eredményes munkáját jelzik."""" Bazd meg Navra! A fasznak használsz informatikai jelzőket.... A Magyary Program 12.0 nem éppen dicsőséges. Na jó mondjuk jobb mint a béta verzió de még is... :-)
realista
2012. augusztus 31. 22:58
"Navracsics szerint a kormány eredményességét jelzik a konfliktusok" Ahogy a gépkocsivezető eredményességét a kidöntött fák.
zolinho723
2012. augusztus 31. 12:18
Addig makognak ,hogy a végén még elhiszem,hogy értem csinálnak mindent!
Karel Göth
2012. augusztus 31. 12:00
"Magyary Program 12.0" Vazz! mostmáhúzzatokapicsába!_1.0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!