Mégis meghosszabbították Csatáry házi őrizetét

2012. augusztus 22. 15:42

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2012. augusztus 16-ai végzésében meghosszabbította Cs. László gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség jár el háborús bűntett miatt – tájékoztatott szerdai közleményében a Fővárosi Törvényszék.

2012. augusztus 22. 15:42

A bíróság döntése szerint a házi őrizet legfeljebb 2012. november 18-áig tart. A végzés nem jogerős. A Budapesti Nyomozó Ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kérte, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a 97 éves férfi házi őrizetét. A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta.

A bíróság végzése szerint továbbra is megalapozott a veszélye annak, hogy az idős, de mozgási és helyváltoztatási képességét tekintve jó egészségi állapotban lévő gyanúsított szabadlábra kerülése esetén külföldre távozna, illetve a hatóságok számára elérhetetlenné válna. A bíróság szerint ezért az eljárási cselekményeken való jelenléte csak a házi őrizet meghosszabbításával biztosítható.

Horváth B. Gábor, Csatáry László kirendelt védője szerda délután elmondta: a házi őrizet meghosszabbításáról szóló írásos határozatot sem ő, sem Csatáry László nem kapta még kézhez. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke elmondása szerint a házi őrizet meghosszabbítását elrendelő határozatnak meg kell lennie még a házi őrizet lejárta előtt, és az érintettnek erről tudnia kell. Ha nincs ilyen határozat, illetve azt a terhelt nem kapja meg, akkor elvileg jóhiszeműen el tudja hagyni a lakást, függetlenül attól, hogy már megszületett-e a határozat – fogalmazott Bánáti János.

Az ügyészség Csatáry Lászlót emberek kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítja, amiért akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. A 97 éves férfit július 18-án helyezte 30 napra házi őrizetbe a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
r.lucas7
2012. augusztus 24. 22:55
20%? Lesz az még kevesebb is :)
r.lucas7
2012. augusztus 23. 23:07
Az antiszemitizmussal kapcsolatban azt kell megvizgálni, hogy 1. Mit akarnak eltörölni? 2. Mit akarnak helyette? 1. kérdésre a válasz: Azok az embereknek a nagy része, akik antiszemita nézeteket vallanak nagyrészt zsidó és roma származású embereket akarnak kiírtani... 2. kérdésre válasz: Csak a nekik szimpatikus egyéneket akarják életben hagyni... Ezért nem kérünk az antiszemitizmusból, se a Jobbikból...
SomiRobi
2012. augusztus 23. 21:37
Ha valaki ilyen hosszú ideig el tudott bújni akkor most is el fog tudni, ha akar. És mivel még nincs vége az ügynek, jó hogy meghosszabbították, ha nem akar menni sehova akkor ugyis mindegy van örizet vagy nincs. Ha bűnös akkor derüljön ki, amivel vádolják az szörnyű tett, ilyet senkinek sem szabad elkövetni. Gyülöletből embert kínozni nagy bün. Különben is a gyölülködés nem vezet jóra!
r.lucas7
2012. augusztus 23. 17:06
Teljesen tényszerű dokkumentumok vannak, arra vonatkozólag, hogy Csatáry László bűnös, és ezen nincs mit szépíteni. Véleményem szerint, eléggé szomorú tény, hogy néhány magyar embernek ő a példaképe, és egyet értenek azokkal a cselekedeteivel,amelyeket tett... Ezek a bűnök teljes mértékben elítélendőek! Másrészt a külföldi sajtó is elíteli tetteit... Remélem, hogy a Bíróság kifogja jelenteni, hogy igenis bűnös zsidó emberek deportálásában!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!