Felülvizsgálja a kormány a szegedi lézerprojektet

2012. augusztus 09. 18:48

A fejlesztési kabinet szerint a kiemelt beruházás rendkívüli jelentősége miatt nem kerülhet veszélybe.

2012. augusztus 09. 18:48

Teljes felülvizsgálatot kezd a kormány az Európai Unió egyik tudományos nagyberuházása, az Extreme Light Infrastructure (ELI) részeként Szegedre tervezett lézer-kutatóközpont ügyében – közölte a kormányszóvivői iroda csütörtökön az MTI-vel.

A fejlesztési kabinet szerint a kiemelt beruházás rendkívüli jelentősége miatt nem kerülhet veszélybe, ezért sürgős lépések szükségesek. A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság megállapította: az elmúlt két évben Szegeden nem tettek meg mindent azért, hogy a kiemelt beruházás megfelelő ütemben haladjon. Szükségesnek tartják az állami cég, az ELI-HU Nonprofit Kft. felelősségének vizsgálatát. A kabinet meglepődve értesült arról is, hogy a projekt tudományos vezetője, az ELI-HU Nonprofit Kft. tudományos tanácsadó testületének elnökhelyettese, Krausz Ferenc lemondott.

Frissítés: Botka László szegedi polgármester (MSZP) szürreálisnak és érthetetlennek tartja az NFK megállapításait. A politikus az MTI-nek elmondta, hogy álláspontja szerint a tudományos nagyberuházás előkészítését az elmúlt két évben egyetlen egy dolog veszélyeztette: maga a kormány, amely az ELI-projekt kapcsán egyetlen maga által szabott határidőt sem tartott be. A polgármester kifejtette, a projekt előkészítéséért egy állami cég – az ELI-HU Nonprofit Kft. – felelős, amelynek vezetőjét a kormány nevezte ki. A cég nem Szegeden, hanem Budapesten, az egyik minisztériumban működik, a szegedi önkormányzatnak és a Szegedi Tudományegyetemnek pedig csupán jelképes tulajdonrésze van benne. Botka László fölszólította a kormányt, hogy folytassa az ELI-projekt előkészítését, mivel annak megakasztásával nemcsak Szegednek, hanem az egész országnak is kárt okozna, hiszen a lézerközpont lenne az unió első és egyetlen Magyarországon megvalósuló tudományos nagyberuházása.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menetekel
2012. augusztus 09. 21:18
Ok szinte biztos, hogy elbaszták a kedves megbízott alakok. Valszeg valami kicsinyes érdek pl.: nem egy Fideszes földterületet akartak a szegediek kisajátítani jó pénzért, hanem valaki másét, vagy a betonbeszállító haverról nem tudtak megegyezni ezért inkább hagyták az egészet elúszni. Most meg maszatolnak, meg egymásra mutogatnak ezek a seggfejek.
szeekely
2012. augusztus 09. 20:53
Hosszabitas a polo-meccsen!!!
gabuci
2012. augusztus 09. 20:20
Ami ebben az országban épül és megvalósul az mind az előző kormánynak köszönhető. Eléggé irritáló lehet
szeekely
2012. augusztus 09. 19:46
Haaaat...! Ez a lezer projekt siker eseten a tudomanyos eletbeli nemzeti buszkesegunk egyik bastyaja lehetne. Nem kene hagyni, hogy bolsi-erdeku sz@rkeveres follyon egesz addig, amig sikerul nekik jol elszabotalni. Mert a szakmai toke es a esz (brain power) adott. Csupan egy nagyon szivos es makacs, a nemzeti erdek mellett 100%-osan, megalkuvas nelkul elkotelezett iranyitas (management) szukseges a sikerhez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!