Tíz évre titkosították a NAT-ról szóló kutatást

2012. július 19. 16:19

Nem hozzák nyilvánosságra, sőt, tíz évre titkosították a Nemzeti Alaptanterv támogatottságáról szóló, Hoffmann Rózsa által is többször hivatkozott kutatást.

2012. július 19. 16:19

Az FN24 még május végén szerezte meg és közölte egy kutatás eredményeit, illetve mutatott rá annak, a lap szerint módszertani hibáira. Hoffmann Rózsa erre a felmérésére hivatkozva beszélt többek között egy edelényi fórumon is arról, mekkora a Nemzeti alaptanterv társadalmi támogatottsága. A kutatási anyagot azóta sem hozták nyilvánosságra.

A portál írása nyomán azonban egy oktatáskutató-közgazdász hivatalosan is kikérte a dokumentumot az államtitkárságtól az atlatszo.hu közérdekű adatok igénylésére létrehozott felületén. A KiMitTud-on olvasható levelezés szerint Horn Dániel arra volt kíváncsi, hogy a kutatás valóban szakmaiatlan-e, illetve, hogy ki készítette azt. Az oktatási államtitkárság válaszában azonban közölte, hogy a kért adatokat nem adhatják ki, mert azokat tíz évre titkosították. Indoklásuk szerint a közvélemény-kutatást végző cég neve és elérhetősége az államtitkárság döntés-előkészítő adatának minősül, ezek pedig a vonatkozó törvény szerint a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvánosak.

Az atlatszo.hu jogi álláspontja szerint az nem minősülhet döntés-előkészítéssel összefüggő adatnak, hogy ki készítette a közvélemény-kutatást, így azt nyilvánosságra kellene hozni. Horn Dániel erre vonatkozó levelére még nem válaszolt az államtitkárság – írja az FN24.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pimepime
2012. július 19. 20:25
Ez az újabb titkosítás azért lehetséges, mert a szocik összedolgoztak a Balázs József Párttal a titoktörvény módosítása érdekében, még az OGY választások előtt (mikor nagyban ment a verbális haragszomrád). http://barikad.hu/node/44517
Big Chris
2012. július 19. 18:16
Sáttáráttáráttáráttáráááá...:D
Menetekel
2012. július 19. 18:13
Bakker, mennyire kisstílű egy bagázs ez is.
trendo
2012. július 19. 17:44
Aljasság, hogy a zemberek még azt sem tudhatják meg, hogy mivel kívánja a kormányzat tömni a csemetéik fejét az iskolákban! :) És hogy ezt ki javasolja, no persze némi előzetes sugalmazásra...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!