Jövő héten már konkrét kérdésekről folynak a hiteltárgyalások

2012. július 22. 10:04

A jövő heti plenáris ülésre az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket. A nemzetközi szervezetek képviselői a héten kedden kezdték meg megbeszéléseiket a magyar kormány tagjaival.

2012. július 22. 10:04

A jövő heti plenáris ülésre az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket – értesült kormányzati forrásokból az MTI.

Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a magyar delegáció tagja a pénteki tárgyalás után az MTI-nek elmondta, hogy az igen jól felkészült IMF/EU-delegáció a már lebonyolított 20-30 találkozón további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeiről. A delegáció tagjai konzultáltak többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a főváros, valamint kereskedelmi bankok vezetőivel. Az IMF/EU-delegáció  jövő szerdáig folytatja magyarországi tárgyalásait.

A nemzetközi szervezetek képviselői a héten kedden kezdték meg megbeszéléseiket a magyar kormány tagjaival.

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vaskereszt
2012. július 22. 11:13
Viktor teljesen lement pitiző kiskutyába. Ez a viktorcigány csődje. ennyire futotta a fideszes hazugságközpontnak. Az elmúlt 2 év bebizonyította, hogy 1) nincsenek szakemberek a fideszben, akikre a pénzügyeket bízni lehetne 2) a fidesz egy csaló, hazug propaganda-gépezet, amely a tévé, rádió, újságok stb szintjén ordítja magából nap-mint-nap az átverő dumát. Ideje hogy a rohadt cigány orbán, a zsidóbérenc áder, az erőszakos állat kövér, a tündérmesehős bolonddal együtt végre ELTAKARODJANAK.
egysegelem
2012. július 22. 11:12
Ugy tudom benne lesz az adotorvenyek 2/3-os modositasanak eltorlese. Elkepesztonek tartom, hogy nemzetkozi szervezeteknek kell vedeni a magyarsag erdekeit a kormanyaval szemben.
nick89
2012. július 22. 11:01
Konkrét kérdés: Az adó- és vámmentes kínai feketekereskedelem által okozott bevételkiesés napi 5 Mrd forint. Miért élvez védelmet a kínai feketegazdaság? Inkább fizessen adót minden természetes és jogi személy a törvény szerint, ill a NAV állapítsa meg az adóalapot, bírságot és pótlékot, majd hajtsa is be. Persze ez nem fog tetszeni a maffiának, de az legyen az ő baja. http://www.harommajom.hu http://www.bpfashioncenter.hu http://www.monoricenter.hu
kjkj945
2012. július 22. 10:33
Majd meglátjuk, a vak is azt mondta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!