Átverte a rendőröket Bándy Kata gyilkosa

2012. július 19. 09:12

Rendőrök és kommandósok vették körül a házat, ahol lakott, ám ekkor még sikerült kereket oldania P. Lászlónak.

2012. július 19. 09:12

Már szombaton elfoghatta volna a rendőrség P. Lászlót, ám a férfinak ekkor még sikerült kereket oldania – írja a Bors. Száz rendőr jelent meg itt, jöttek a kommandósok is, Lászlónak azonban sikerült elsétálnia. Pedig a rendőrök a fotóját tartották a kezükben. Még szerencse, hogy másnap el tudták kapni azt a gazembert – fogalmazott annak a háznak egy volt lakója, amelyben P. László is élt.

Nem fellebbeztünk, védencem elfogadta a döntést, és fenntartotta keddi vallomását, amely szerint egyedül követte el a gyilkosságot. Védencem többszörösen büntetett előéletű, egészen fiatal korában kezdett el bűnözni. Eddig lopásért, gépjármű önkényes elvételéért, illetve zsarolásért ítélték el. Július 2-án valóban börtönbe kellett volna vonulnia, ám ő azt állítja, hogy már Pécsett tartózkodott, amikor az értesítés megérkezett a kelebiai tanyán élő édesanyja címére, így ő nem is tudott erről a rendelkezésről – fogalmazott a lapnak dr. Solymos Sára, a férfi ügyvédje P. László előzetes letartóztatásba helyezése után.

Az ügyvéd közölte, nem tud arról, hogy egy kisfiú találta volna meg Bándy Kata holttestét. Az pedig végképp életszerűtlen, hogy rejtőzködő ügyfelem megfenyegette volna a gyermeket, hiszen ezzel felhívta volna a figyelmet magára. Ilyen fenyegetésről a rendőrségi kihallgatásokon sem esett szó – közölte. Ügyvédje szerint P. László a bíróságon azt mondta, megbánta tettét.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Claypool
2012. július 19. 12:28
Állítólag nehezen jár,és külsérelmi nyomok vannak rajta,de nem kívánt panasszal élni! :)))))) Adjatok neki fiúk,legalább olyan elánnal mint 2006-ban a Deák téren ,ez egyszer mindenki elnézi nektek!Ne érezze egy percig sem biztonságban magát ez a félállat!
Hajdú Sógor
2012. július 19. 12:23
Na jó, kezd ebből elég lenni. Két büdös kanibál bedrogozott és megerőszakolt két lányt, az egyik meghalt. A wesztbalkán nevű kupleráj üzemeltetői három lány haláláért felelősek. Beszéljünk egy kicsit a Low Noise kádergyerekeiről.
Vaskereszt
2012. július 19. 12:21
Bándy Kata ügyében nem tartotta fontosnak megszólalni Áder, de a zsidóknak máris részvéttáviratot küldött Köztársasági elnökünk ugyanolyan gyors volt, mint Nagy-Izrael. Bándy Kata családja ugyanakkor nem érdemelt részvéttáviratot. A hír: Elítélte az Egyesült Államok az izraeli állampolgárokat szállító autóbusz elleni burgaszi merényletet. Részvéttáviratot küldött Simon Peresz izraeli államfőnek, és együttérzéséről biztosította őt, valamint az áldozatok hozzátartozóit Áder János köztársasági elnök. Zoom "Az Egyesült Államok a lehető leghatározottabb módon elítéli az ártatlan emberek, különösen a gyerekek ellen elkövetett ilyen támadásokat" - jelentette ki Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. Áder János a táviratban azt írta: izraeli látogatásáról hazafelé tartva mély megdöbbenéssel értesült a Bulgáriában elkövetett aljas merényletről, amelynek számos izraeli állampolgár esett áldozatául. "Engedje meg, hogy Magyarország köztársasági elnökeként mély részvétemet fejezzem ki az ártatlan áldozatok hozzátartozóinak, és mielőbbi felgyógyulást kívánjak a sebesülteknek" - áll a részvéttáviratban. A köztársasági elnök - aki hétfőn Jeruzsálemben találkozott az izraeli államfővel - biztosította Simon Pereszt arról, hogy Magyarország határozottan elítéli a terrorizmust, a békés állampolgárok elleni embertelen erőszakot. (MTI nyomán) További részletek: http://kuruc.info/r/2/98897/#ixzz213ubEl4a
trendo
2012. július 19. 12:16
Ahol egy Péntek van, kell lennie Robinsonnak is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!