Vádat emeltek a FKF volt vezérigazgatója ellen

2012. június 06. 21:31

A vádirat szerint Bielek Péter összejátszott a hulladéklerakó metánmentesítésére kiírt pályázat nyertes cégének vezetőjével, így az az indokolt 300 millió forintnál 200 millió forinttal többet kapott a munkáért.

2012. június 06. 21:31

Vádat emelt a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. volt vezérigazgatója ellen a Fővárosi Főügyészség a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt – értesült az MTI Hírcentrum. A vádirat szerint Bielek Péter összejátszott a hulladéklerakó metánmentesítésére kiírt pályázat nyertes cégének vezetőjével, így az az indokolt 300 millió forintnál 200 millió forinttal többet kapott a munkáért.

A volt vezérigazgatót és két társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja az ügyészség, míg egy negyedik embert különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással is megvádoltak – hangzott el az m1 esti Híradójában. A főügyészség szerint az FKF Zrt. akkori vezérigazgatója és a munkát végző kft. ügyvezetői tisztában voltak azzal, hogy a megrendelésben szereplő összeg jelentősen meghaladja a tényleges költségeket, mert egy 2008-ban készült műszaki felmérés szerint a beruházás legfeljebb 300 millió forintba került volna.

A Magyar Nemzet tavaly decemberben arról írt, hogy Bielek Péter a győztes pályázóval 2009 júniusában kötött szerződést. A közterület-fenntartó 448,5 millió forint plusz áfát fizetett a kft.-nek, amely kifizette alvállalkozóit, majd 194 millió forintot utalt át a projektben addig sehol nem szereplő N Market Kft.-nek. Az összeget a nyíregyházi cég sikkasztással gyanúsított ügyvezetője vette fel, majd azzal a sajátjaként rendelkezett.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Baal Shem Tov
2012. június 06. 21:58
2011. december 27. 13:03 http://mandiner.hu/cikk/20111227_mno_vademeles_johet_az_fkf_sikkasztasi_ugyeben#comment832278 EMLÉKEZÉS "válasz erre de karatna http://www.youtube.com/user/DeKaratna 2011. december 27. 13:03 8 2 @Mr Stokes Gondolatok Bielekről ( שקרן זחל יהודי )! Mikor látok végre egyetlen egy becsületes zsidót, aki állami vezető-beosztásban volt és nem sikkasztott, csalt, hamisított, hazudozott?" Mikor? Elmúlt hat hónap. "Vádat emeltek a FKF volt vezérigazgatója ellen " שקר יהודי הנה כן יהודי אתאיסטית ליברלי! אני שונא Válaszok: de karatna | 2011. december 27. 15:04 válasz erre ÚGY LÁTSZIK BEIGAZOLÓDOTT! SEMMIKOR NEM LÁTNI!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!