Mégsem jobbikos a géntesztet végeztető férfi

2012. június 24. 16:24

Nem a Jobbik parlamenti képviselője, és a párt tudomása szerint nem is tagja a Jobbiknak az a férfi, aki egy önkéntes laborteszttel azt akarta kimutatni, hogy felmenői között nincsenek zsidó vagy roma ősök – mondta Pál Gábor, a párt sajtófőnöke.

2012. június 24. 16:24

Nem a Jobbik parlamenti képviselője, és a párt tudomása szerint nem is tagja a Jobbiknak az a férfi, aki egy önkéntes laborteszttel azt akarta kimutatni, hogy felmenői között nincsenek zsidó vagy roma ősök – mondta Pál Gábor, a párt sajtófőnöke az MTI-nek vasárnap, cáfolva az erről megjelent információkat.

A sajtóban májusban terjedt el a hír, hogy a Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. „genetikai szakértői leletben rögzítették a Jobbik egyik tagjáról, hogy nem rendelkezik cigány és zsidó genetikai génváltozatokkal”. A cég ezt követően közleményt adott ki, amelyben elhatárolta magát a megkülönböztetés minden formájától, továbbá sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a tudományosan megalapozott génvizsgálatot egyes személyek tévesen, rossz szándékkal használják fel. Nagy Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-hez május közepén eljuttatott tájékoztatásában azt hangsúlyozta: a Nagy Gén Kft. mindenféle megkülönböztetést elutasít. A vizsgálatot etikai okokból nem tagadhatták meg, és nem volt joguk megítélni, hogy a kérelmező a vizsgálati eredményét milyen célra használja fel.

Az APA osztrák hírügynökség vasárnap közölte, hogy az Európai Humángenetikai Társaság (EHSG) elítélte a „Jobbik parlamenti képviselőjének” önkéntes labortesztjét. A társaság Bécsben kiadott közleménye rámutatott: az etnikai származás igazolását célzó genetikai tesztek tudományos szempontból ostobaságnak és etikátlannak minősülnek, ezért elítélendők.

Jörg Schmidtke, a társaság elnöke kifejtette: a vizsgált személy durván visszaélt a genetikai teszttel, amelynek célja betegségek diagnosztizálása, nem pedig „faji tisztaság” igazolása. Ráadásul a teszt nem bizonyít semmit, mert egy ilyen csekély számú (18 darab) génsorozat elemzése alapján lehetetlen meghatározni egy ember származását – érvelt Schmidtke.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2012. június 25. 08:35
Az ősöket nem lehet lecserélni, legfeljebb letagadni.Ha valaki meg akarja tudni,nem azért keresteti, hogy letagadhassa - minek érte piszkálni?
Ábel
2012. június 25. 00:04
http://judicial-inc-archive.blogspot.hu/2011/02/american-nazi-party-leader-turns-out-to.html Így zsidózzatok! :D
flazz
2012. június 24. 21:30
ez kb olyan sztori lehet, mint a kover fele kotelezes... hamarosan kiderul, hogy dk-s volt, aki a tesztet megrendelte, mert allitolag a tagfelvetelnel a ket rassz kozul valamelyikhez tartozni kotelezo. :)
Kárpát
2012. június 24. 18:55
Nem számít mármint az ellentábornak.(összes többi párt) A lényeg hogy bármilyen eszköz megengedett a jobbik lejáratásának céljából.Tudják hogy csak akkor várhatóak érdemi változások ha a jobbik kerül hatalmi pozícióba,de ez egyik kollaboráns,cionistabérenc pártalakulatnak sem érdeke. Pláne annak kivizsgálása mi is történt itt a módszerváltás óta. Ezt támasztja alá hogy a fidesz az msz(m)p-vel együtt szavazott 2009. év végén arról, hogy a titkosítási törvények feloldását szigorítsák, mielőtt a JOBBIK bejut a parlamentbe, és fényt deríthetne az elmúlt 20 év politikai, gazdasági üzérkedéseket levezénylő jelenlegi parlamenti „elitünk" tetteire. A kétharmados törvényt 332 igennel fogadta el a 386 férőhelyes parlament és 2010. április 1-vel helyezték hatályba. A törvény elfogadásával nem csak a nemzetbiztonsági ügyekhez való hozzáférést szigorították meg, hanem a közpénzekhez(!) kapcsolódóakat is! Kiszavazták a törvényjavaslatból azt a bővítést is, hogy a jövőben bármely állampolgár kezdeményezhesse egy titkosítás feloldását! Értitek, Magyarok?? Legfeljebb majd az unokáink, vagy azok gyermekei fognak tudni adatokat kapni arról, hogyan-kik-mit-mennyit loptak szét az országunkból 1990-től 2010-ig! Vérlázító!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!