Áder: A megbecsülés a fontos

2012. június 28. 20:37

A tudás, a teljesítmény és a szorgalom megbecsülésének fontosságáról szólt Áder János csütörtökön az InfoRádiónak adott interjújában. A köztársasági elnök a műsorban azt is elmondta: a víz kérdése lesz a következő évtizedek legnagyobb problémája.

2012. június 28. 20:37

A tudás, a teljesítmény és a szorgalom megbecsülésének fontosságáról szólt Áder János csütörtökön az InfoRádiónak adott interjújában. A köztársasági elnök a felvételről sugárzott műsorban kifejtette: egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy felhívja a figyelmet a hétköznapok elismerésre méltó, ám nyilvánosságot mégsem kapó teljesítményeire. Hangsúlyozta, szerdán ennek jegyében látogatott a Tolna megyei Belecskára, ahol – mint fogalmazott – a szőlősorok között kapálva népszerűsített egy követendő munkahelyteremtő példát. Áder János ismét elismeréssel szólt a településen tizenhárom évvel ezelőtt indított mezőgazdasági programról, amelynek révén Belecskán a nyári hónapokban megszűnt a munkanélküliség. 

„Azt gondolom, ez nem az a kérdés, amivel nekem köztársasági elnökként foglalkoznom kellene” – válaszolta ezután arra a kérdésre, hogy figyelemmel kíséri-e a földbérletek körüli éles vitát. Áder János szerint a földbérletek eredményét csak évek múltán lehet majd megítélni, neki pedig a már meglévő, mások számára például szolgáló teljesítményeket kell bemutatnia.

A köztársasági elnök kitért arra is, hogy a közelmúltban, a Sándor-palotában fogadta az öt parlamenti frakció képviselőjét, akik egybehangzóan a víz kérdését nevezték meg a következő évtizedek legnagyobb problémájaként. Hozzátette: a vízügyben példa nélküli politikai konszenzus alakult ki az elmúlt huszonkét évben, és valamennyi parlamenti párt érdemének tekinthető például, hogy Magyarországon százszázalékossá vált az ivóvíz-ellátottság. Az államfő hangsúlyozta, az ENSZ Rio de Janeiró-i konferenciáján kapott pozitív visszajelzésekből arra következtet, hogy Magyarország jó eséllyel rendezhet egy, csak a víz kérdését összefoglaló világkonferenciát jövő ősszel. Elmondása szerint a következő évtizedekben súlyos konfliktusok alakulhatnak ki a víz- és szennyvízkezelés kérdésében, ám Magyarország a nagy tudású szakemberei révén jó helyzetben van.

Áder János csütörtök délutáni varsói látogatásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a következő uniós költségvetési időszak legfontosabb kérdésének az európai kohéziós források megőrzését tartja. Ehhez Magyarországnak erősítenie kell a „kohézió barátainak táborát”, akik így egységesen léphetnek fel – húzta alá Áder János, kiemelve: Brüsszelt elsősorban arról kell meggyőzni, hogy a válságkezelés eszközeként tekintsen a kohéziós forrásokra. Az államfő figyelmeztetett arra, hogy ha a bizottság jelenlegi elképzelése valósulna meg, akkor Magyarország támogatása 20-30 százalékkal, vagyis 5-7,5 milliárd euróval csökkenne 2014-2020 között.

Az interjú végén Áder János kitért arra is, sajnálta otthagyni az európai parlamenti képviselőségét, hiszen államfői felkérése előtt nem így tervezte az életét, hanem akár egy újabb ciklust is Brüsszelben szeretett volna tölteni.

Áder János csütörtökön Magyarország és Lengyelország közös érdekeiről tárgyalt Varsóban Bronislaw Komorowski lengyel államfővel. A két államfő az uniós kohéziós politika fenntartásának szükségességéről és a regionális együttműködésről is véleményt cserélt a Belweder palotában. A találkozó után a két államfő úgy nyilatkozott, hogy politikai elképzéseik és céljaik az európai, a térségen belüli együttműködés és a kétoldalú kapcsolatok terén egybevágnak.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. június 29. 06:11
a simicskát megbecsülik milló munkahely helyett milliós munkahely minden szuper, inkább rettegjünk a víz miatt
smogger
2012. június 29. 05:00
Gondolom Áder ott ül hajnalban a mandi előtt, és várja hogy a félhülye dzsordzs miképpen vélekedik az utazásról. Biztosan nem megy el, ha te mondod, te szerencsétlen hülye.......
korona
2012. június 29. 04:34
Ha Ádernak esze van, akkor NEM MEGY EL Izraelbe. Mindennek ellenére sem! A zsidó világrend komoly megingást mutat. Elérkezett az idő, amikor üvegnek kell őket venni és átnézni rajtuk. Nem tényezők már. Minden magyarázkodást mellőzni KELL! Nem szabad elmenni Izraelbe!
Hajdú Sógor
2012. június 28. 23:48
http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2012/06/28/karambolozott-az-allamfo-budapesten/ Szóval mi van ezzel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!