DK: koncepciós eljárás Gyurcsány ellen

2012. május 04. 16:56

A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koalíciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint mégis megvan Gyurcsány Ferenc ex-sógorának szakdolgozata. Vadai Ágnes úgy fogalmazott, nem lepődött meg, amikor hirtelen előkerült „valami”, amit Rozs Szabolcs szakdolgozatának mondanak.

2012. május 04. 16:56

A Demokratikus Koalíció (DK) a Gyurcsány Ferenc elleni koalíciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az 1980-ban írt szakdolgozata. Vadai Ágnes, a párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nem lepődött meg, amikor hirtelen előkerült „valami”, amit Rozs Szabolcs szakdolgozatának mondanak, sőt abban is biztos, hogy hamarosan ugyancsak megtalálnak majd „valamit”, amire ráfogják, Gyurcsány Ferenc szakdolgozata.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, a DK nevében néhány nappal ezelőtt Molnár Csaba levélben fordult Bódis Józsefhez, a Pécsi Tudományegyetem rektorához az intézmény szakdolgozat-kezelési rendjével kapcsolatban. Vadai Ágnes szerint e levél elküldése óta újabb kérdések vetődtek fel bennük, ezért most ismét írásban fordulnak a rektorhoz. A DK független képviselője levelében mindenekelőtt arra kérdez rá, hogy a pécsi egyetemen politikai mérlegelés tárgyát képezi-e, mely médiumokat, milyen információkkal látják el. Vadai Ágnes erről arra hivatkozva ír, hogy szerinte az egyetem a Hír24 nevű internetes portálnak a közelmúltban megtagadta az intézményen belüli forgatást, illetve egyes iratokba történő betekintést, holott korábban az egyetem egyik dékánja korábban „készségesen kalauzolta” a HírTv munkatársait.

A politikus azt is tudni szeretné a rektortól, hogy az egyetem adta-e ki a HírTv-nek Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálatát. Azt kérdezi továbbá, amennyiben így történt, akkor azt miért nem engedik át más médiumoknak is, illetve, ha a HírTv engedély nélkül jutott a dokumentumhoz, akkor kíván-e vizsgálatot indítani az ügyben. A Pécsi Újság legfrissebb hírével, miszerint mégis előkerült Rozs Szabolcs szakdolgozata Vadai Ágnes azt tudakolja a rektortól, kivizsgálja-e „kik hozzák-viszik a szakdolgozatokat az egyetemen”, továbbá, hogy szerinte hitelesnek minősíthető-e egy „rejtélyes módon” előkerült dokumentum.

A Gyurcsány Ferenc vezette párt képviselője arra is rákérdez, miért vált jellemzővé a rettegés és félelem a pécsi egyetemen, aminek hatására szerinte sokan félnek nyilatkozni, illetve hatással lehet-e az egyetemen tapasztalható „totális zűrzavar” az intézmény megítélésére.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajdú Sógor
2012. május 09. 23:29
Vadai és az egyetem... Járatosabb a disznóhizlaldákban.
P.A.
2012. május 04. 19:33
Azon gondolkozom, hány politikus lehet, aki retteg, mert attól fél, hogy valaki előveszi az ő dolgozatát is. Hány olyan lehet, aki az elmúlt hetekben azon ügyködött, hogy eltüntesse a sajátját?
kjkj945
2012. május 04. 19:27
http://www.youtube.com/watch?v=9bnW0Un7S5k http://www.youtube.com/watch?v=nyL1Vf9C3IM&feature=related
P.A.
2012. május 04. 19:08
Még az jutott eszembe, hogy nagy szerencse, hogy Orbán Ádert választotta elnöknek, nem pedig Gyurcsányt, mert most milyen ciki lenne, hogy ez is áldiplomás...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!