Kormány: Nem fenyeget semmilyen veszély

2012. április 20. 13:30

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának ülése után Kontrát Károly belügyi államtitkár határozottan leszögezte, hogy Magyarországot semmiféle veszély nem fenyegeti, a magyar hatóságok, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a terrorelhárítás és a rendőrség garantálják az emberek és az ország biztonságát.

2012. április 20. 13:30

Kontrát Károly arra is kitért: az ülésen világossá vált, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal és a titkosszolgálatok „nem folytatnak olyan tevékenységet, amelyik a pártok titkos megfigyelésére vonatkozna”, csak az ország törvényeit megsértő személyek ellen lépnek fel.  Az államtitkár közlése szerint az is kiderült, hogy az ügy egy jobbikos belharcból indult és mára az MSZP és a Jobbik „mérkőzésévé vált”. Egyik fél sem az ország érdekeit, hanem a politikai haszonszerzést tartja szem előtt – mondta.

A pénteki zárt tanácskozás után Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke azt mondta, az ügynek nemzetbiztonsági kockázatai is vannak és felmerült a bűncselekmény gyanúja. Hozzátette, egyelőre nem adhat részletes felvilágosítást, mert egyrészt zárt ülésen tárgyaltak, másrészt pedig annyira új az anyag, hogy a szolgálatok és a rendőrség még csak most fogják elkezdeni a vizsgálatokat. Annyit elárult, hogy állam, illetve közösség elleni bűncselekmény, valamint személyes adatokkal való visszaélés gyanúja is felmerült.

„Az MSZP és az LMP is abbahagyhatja a hisztit és a folyamatos hivatásos rettegést”, hiszen mióta Juhász Oszkár megnyerte az időközi polgármester-választást, azóta Gyöngyöspatán nyugalom van - jelentette ki a Jobbik szóvivője a bizottsági ülést követő sajtótájékoztatóján.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. április 21. 14:08
Nincs itt semmiféle veszély, kérem! 2 hét múlva már mindeki nyugodtan mehet inni a kocsmába 1 sört. Addig azonban előfrdulhat az ilyesmi: http://index.hu/belfold/2012/04/21/allt_a_pultnal_halalra_vertek/ Ami figyelmre méltó: a vendégek nem avatkoztak közbe. Élni akarnak.
durrbele
2012. április 21. 11:06
Kádár mennyire örült volna ha ennyire letudott volna hallgatni mindenkit.Ma jobban ellenőrizve vagytok mint Kádár alatt.Bankkártyák,IWIW,Facebook,közösségi oldalak,mobil telefonok stb.Azegész ország figyelve van.Hátpersze hogy tudják itt csak szájtépő fotelforradalmárok élnek.Ezért lehet 500ft os benzin ezért lehet a politikai elitnek dőzsi.Smici bá három luxus háza mellé az állambá vesz még egyet +sofőr+titkár+védelem. Viktornak magánhadsereg.házelnöknek magánhadsereg,Közt ,elnöknek hadsereg.Tüntetők ellen sünök.Magyaroknak ami a ló hátsó lába között fityeg.
liberálzöld.
2012. április 21. 08:45
"Kormány: Nem fenyeget semmilyen veszély" Őket persze, hogy nem. Kaja, pia, zsozsó van bőséggel. A választások meg még messsze vannak.
HSL
2012. április 21. 01:16
a droidokkal súlyosbított fosbán veszély már nem is számít?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!