Gyurcsány a sógora dolgozatával szerezhetett diplomát

2012. április 29. 20:33

Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálata alapján valószínűsíthető, hogy a dolgozat nagy része szövegszerűen egyezik Rozs Szabolcs, Gyurcsány volt sógorának korábbi, azonos című diplomamunkájával.

2012. április 29. 20:33

A bírálat alapján rekonstruált, A Balaton-felvidék szőlészete és borászata című Gyurcsány-dolgozat gyakorlatilag minden ponton egyezik volt sógora, Rozs Szabolcs dolgozatával - hangzott el a HírTv Célpont extra című műsorában vasárnap este. A televízió szerint a feltárt egyezések jelentősen erősítik a plágium gyanúját.

A HírTv Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának bírálata alapján próbálta meg rekonstruálni az eltűnt 35 oldalas dokumentumot. Ennek során több olyan, a bírálatban jelzett hibát találtak, amelyek - még az oldalszámozás alapján is - megegyeznek Rozs Szabolcs négy évvel korábbi munkájában olvasható hibákkal, hiányosságokkal. A bírálat alapján elképzelhető, hogy Rozs Szabolcs 60 oldalas dolgozatának első felét adta be szakdolgozatként Gyurcsány Ferenc.

A HírTv még pénteken Célpont című műsorában készített riportot arról, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. A korábbi kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a HírTv kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta a dolgozatot és merített is belőle.

Összesen 447 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
seesaw
2012. április 30. 17:43
Hol tüntet a milla?
Krupp Skya
2012. április 30. 15:39
Megint A Gréczy Náczynak lett igaza Ő már 1983 ban figyelmeztette Gyurcsány elvtársat, hogy rossz ötlet a Balaton-felvidék borászata címmel szakdogát írni, azt javosolta, hogy Gyurcsány elvtárs aszakdogának a következő címet adja: Rozs termesztés Szabolcsban.
Felebarát
2012. április 30. 11:04
Lemondott már? és Viktor, hissz visszajött a az IMf...de szép is lenne, egy nap tünne el mind a kettő
szepmikhal
2012. április 30. 09:54
Gyurcsány egy beteg ember, de ezekben a szerkesztőségben nem csupán beteg emberek dolgoznak. Hanem velejéig romlott, újságírás szégyenei, aljas alakok. Főszerkesztők: Tóth Levente, Németh Péter, Mester Ákos. Néphazugság Lehet, azért ment a Hír TV nagy erőkkel Gyurcsány főiskolai szakdolgozata után, mert gondolta, hogy biztos kell lennie ott valami tökéletlenségnek. S akkor be is igazolódott a feltételezésük, hogy a volt kormányfő alapvetően nem sebezhetetlen, ezért érdemes nála egyébként igen erőltetettnek tetsző ügyekkel is próbálkozni. Hogy például a köztársasági elnök ordító kisdoktori plágiumával szembe lehetne gyorsan állítani egy tanárképzős szakdolgozatot, mert az sem lesz rendben. De legalábbis lehet rajta fogást találni. A plágiumgyanút alapozó szövegazonosság egyelőre egy cím erejéig bizonyítható, de e helyzetben ez is elég. Ha viszont a Hír TV-t eleve felkészítették a remélhető eredményre, s nem Gyurcsány személyiségében rejlik aktivitásuk titka, akkor sem nagyon más a helyzet, legfeljebb kétfelől kínos. 160Könnyű lenne azzal szökdécselni most, hogy ugye, ugye, makulátlannak kell lennie annak, aki a politikában hiteles akar lenni. Senki sem makulátlan. Berlusconiban például épp azt kedvelték az olaszok, hogy semmi sincs rendben körülötte, mégis mindent megold. Sajnos itt, nálunk is inkább a politikai, mint a morális erő a döntő. Schmitt aligha bukott volna ilyen nagyot, ha korábban nem derült volna ki, hogy minden mozdulata alkalmatlan arra, hogy államfőt lássunk benne. Gyurcsány Ferenc egyelőre csak a címében utolérhető szakdolgozata és a vádakra adott válaszai is csak azáltal lesznek számára politikai értelemben halálosan veszedelmessé, hogy a hitelesség terén ő már elvesztett egy egész háborút. Minden fronton szedhetne újabb sebeket, csak ezen nem. Népfasza Dolgozata nélkül vádolják Gyurcsányt Gyurcsány: "Orbán mindig támad, amikor bajban van". 168 Tóra Gyurcsány szakdolgozata: a bírálata alapján bírálják Az MTI Hírcentrum stábja megtalálta azt a szakdolgozatot, amit feltehetőleg saját szakdolgozatához használt fel Gyurcsány Ferenc. De a volt kormányfő műve még mindig nem került elő. Ennek ellenére a kormánypárti média tényként kezeli a plágiumot Gyurcsány Ferenc ügyében is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!