Lázár: Nem lehet megélni 47 ezer forintból

2012. február 20. 13:02

A Fidesz frakcióvezetője szerint minden újságíró pontosan tudja, hogy sem Matolcsy György, sem Zsiga Marcell nem azt az egyszerű kijelentést tette, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni, hanem ennél jóval kerekebb, „pázmányosan bővített” mondatban fogalmaztak. Lázár János lehetséges „nemzeti dohányboltokról” is beszélt sajtótájékoztatóján.

2012. február 20. 13:02

Nem lehet megélni 47 ezer forintból – jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Lázár hozzátette: 47 ezer forintot az a segédmunkás kap, aki egyedülálló. „Minden újságíró pontosan tudja” – folytatta –, hogy sem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, sem Zsiga Marcell fideszes parlamenti képviselő nem azt az egyszerű kijelentést tette, hogy „47 ezer forintból meg lehet élni”, hanem ennél jóval kerekebb, „pázmányosan bővített” mondatban fogalmaztak.

Lázár János beszélt arról is, hogy Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármester lefolytatta a fővárosi járások kialakításáról szóló egyeztetéseket. Eszerint a budapesti kormánypárti képviselő-polgármesterek ragaszkodnak ahhoz, hogy minden kerületben legyen járási hivatal. Hozzátette: a vidéki észrevételek felmérése még folyamatban van.

A politikus arra is kitért, hogy májusra érkezhet meg Brüsszel véleménye a magyar dohány-kiskereskedelmi törvényjavaslatról. Elmondta: készek az uniós vitára az indítványról, amely állami monopóliummá nyilvánítaná a dohánytermékek kiskereskedelmét. Mint mondta, az ezzel kapcsolatos összes zárószavazás előtti módosító indítványról döntenek hétfőn, de maga a zárószavazás csak az EU véleményének megérkezése után tartják. A koncessziós eljárások így nyáron indulhatnak, a trafikhálózat pedig 2013. január 1-re létrejöhet. Hozzátette: felmerült annak lehetősége, hogy totót és lottót, valamint égetett szeszt is árusíthassanak ezekben az üzletekben – amelyeknek nemzeti dohánybolt lesz a nevük –, erről azonban még nem született döntés.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. február 20. 16:11
Nagyon unom már ezt a 47000-et. Mikor adnak már nekem annyi százast, ahányan ma Magyarországon 47000 alattiból vegetálnak??????? Mennék már Mallorcára.
Felebarát
2012. február 20. 15:26
ugy tunik megkaptak a levelet, biztos tetszett nekuk
Felebarát
2012. február 20. 15:22
2012. február 20., hétfő 14:40 (NAPI) Brutális fenyegetés érkezett Brüsszelből Csatlakozásunk óta az uniós előírásnál magasabb a költségvetési hiányunk és mivel ezt az egyszeri intézkedések sem tudták tartósan feloldani, az Európai Bizottság már a héten javasolni fogja a kohéziós alapok felfüggesztését - értesült a Népszabadság. Több száz milliárd forintot bukhatunk csak jövőre. www.napi.hu/magyar_gazdasag/brutalis_fenyegetes_erkezett_brusszelbol.511159.html hat lehet egyenesen kene targyalni es nem igergetni
Felebarát
2012. február 20. 15:22
2012. február 20., hétfő 14:40 (NAPI) Brutális fenyegetés érkezett Brüsszelből Csatlakozásunk óta az uniós előírásnál magasabb a költségvetési hiányunk és mivel ezt az egyszeri intézkedések sem tudták tartósan feloldani, az Európai Bizottság már a héten javasolni fogja a kohéziós alapok felfüggesztését - értesült a Népszabadság. Több száz milliárd forintot bukhatunk csak jövőre. www.napi.hu/magyar_gazdasag/brutalis_fenyegetes_erkezett_brusszelbol.511159.html hat lehet egyenesen kene targyalni es nem igergetni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!