Új Ellenállás: szobrokat táblázott meg az LMP

2012. január 01. 15:42

Január elsején, hajnalban Új Ellenállás feliratú, illetve különböző idézeteket tartalmazó táblákat helyeztek el több budapesti köztéri szoborra az LMP aktivistái. Közülük többeket tetten ért a rendőrség a Hősök terén, és szabálysértési eljárást indított ellenük.

2012. január 01. 15:42

A párt közleménye szerint az LMP aktivistái 2012. január elsején, hajnalban 24 budapesti köztéri szobron helyezték el az Új Ellenállás logóját, illetve olyan transzparenseket, amelyek feliratai egy-egy magyar történelmi alak idézetével reflektálnak az Orbán-rendszer politikájára, és azt hirdetik, hogy „az LMP tagjai, aktivistái, és szimpatizánsai nem a Fidesz országában, hanem egy szabad és demokratikus Magyarországon” akarnak élni. Az LMP ezzel az akcióval akarja felhívni a figyelmet arra, hogy az újév nem csak naptári fordulatot jelent; az alaptörvény életbelépésével a Fidesz betonba önti saját hatalmát. A párt ez ellen az „uralmi törekvés” ellen hirdette meg az Új Ellenállást.

Az akció közben a párt két aktivistája ellen a rendőrség szabálysértési eljárást indított. A hvg.hu úgy tudja, hogy az aktivistákat a Hősök terén érték tetten, miközben táblákat aggattak a szobrokra. A portál értesülései szerint a zuglói rendőrség által indított szabálysértési eljárásba bekapcsolódik az V. és a VI. kerületi rendőrkapitányság is, mivel ezekben a kerületekben is helyeztek el transzparenseket több szoborra. A hvg.hu megkérdezte a BRFK-t, hogy  milyen szabálysértés miatt indult eljárás az aktivistákkal szemben. A rendőrség válaszában csak annyit írt: „2012. január 1-jén három személy Budapesten, a Hősök terén lévő szobrokra több táblát helyezett el. A XIV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen intézkedtek velük szemben. Az esetet a XIV. kerületi Rendőrkapitányság vizsgálja.

FRISSÍTÉS

Szél Bernadett, az LMP választmányi szóvivője az MTI-nek azt mondta, három aktivistájuk ellen indult eljárás.

Az MTI írásban megkereste a BRFK-t is az ügyben. A rendőrség közlése szerint január 1-jén három személy Budapesten, a Hősök terén lévő szobrokra több táblát helyezett el. Velük szemben a XIV. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen intézkedtek. Az esetet a XIV. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja.

Összesen 604 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2012. január 02. 13:02
Majd én is kimegyek Szagasincs sírjához, beveszek három managger tablettát és nagy ívben lesugarazom de csak pusztán figyelemfelkeltés érdekében, nem ám gyűlöletből, hogy lássa Szagasincs odalent az alsó mennyben, hogy, hogy elbaszták az utódai a 22.000 milliárdot. Persze teljesen mindegy, mert ha könnyeimet csorgatnám az is sós víz csak egy emelettel feljebb van a forrása és nem olyan bővizű mit az alsó forrás. Alsó forrásom rátok LMP!
Krupp Skya
2012. január 02. 12:42
Huttika! A 100 napos program meg olyan volt, hogy a vak DÉ 209-est odaállította a Fidesz a jólét kirakata elé, hogy Dé ugorjál jó nagyot mert pocsolya van DÉ meg ugrott. Lady DÉ meg dohányzott a királyi fogadáson az ebédlőasztalnál a király el is énekelte neki a hej te bunkócska te drága című dalt amit a kémelhárító iskolába tanítottak neki. A Fekete Pákó kulturáltabban viselkedett pedig Ő még csak most mászott le arról a fáról ahonnan a proletárdiktatúra letéteményesei az élcsapat 6000 évvel ezelőtt már lemászott, de mehetnének vissza tanulni tisztességet.
Krupp Skya
2012. január 02. 09:35
Hutti a 100 napos programmal a saját sírotokat ástátok meg. Mondaná Marx ha még élne.
Krupp Skya
2012. január 02. 08:24
Az LMP-sek cipőjében genetikailag benne van a disznó láb. Remélem Kertész Átkos bácsi nem haragszik meg a plagizálásért.:))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!