Levelet írtak amerikás magyarok Obamának

2012. január 31. 11:40

Petícióban fejezte ki aggodalmát Barack Obama elnöknek több mint száz amerikai magyar azzal a levéllel kapcsolatban, amelyet Hillary Clinton külügyminiszter intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

2012. január 31. 11:40

„Aggaszt bennünket, hogy az ellenzék támogatása révén a (Clinton-)levél beavatkozik a magyar belpolitikába” – hangzik az amerikai elnökhöz intézett petíció, amelyet Lipták Béla professzor, Hungarian Lobby (Magyar Érdekszövetség) csoport vezetője küldött el Barack Obamának. „Az IMF és az EU neokolonialista nyomást gyakorol Magyarországra, és Görögországgal vagy Olaszországgal ellentétben Magyarország nemcsak kioktatást kap arról, hogy rendbe kell tennie gazdaságát, de egyúttal kulturális háború tárgya is” – olvasható a beadványban, amely emlékeztet rá, hogy a magyar kormány földcsuszamlásszerű győzelemmel jutott hatalomra és a gazdaság állapota ellenére továbbra is a választók jelentős többségének támogatását élvezi, amit a január 21-i, 100 ezernél jóval népesebb kormánypárti tüntetés is kifejezett.

A petíció szerint noha Hillary Clinton éles bírálatának helyenként van némi alapja, de az amerikai külügyminiszternek nem kellett volna megírnia levelét. Az öt pontba foglalt indoklás szerint a magyaroknak joguk van eldönteni, hogyan akarják kialakítani intézményeiket és ez a struktúra összhangban áll az európai gyakorlattal. Az amerikai külügyminiszteri állásfoglalás globális médiakampányt indított Magyarország ellen, amely ürügyet szolgáltatott a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Központi Banknak, hogy megtagadja a hitelgaranciákat Magyarországtól.

A petíció támogatói arra kérik az amerikai elnököt, hogy „próbálja meg megvédeni Magyarországot a globalizált bankszektor fojtogató kizsákmányolásától, emelje fel szavát elnyomott kisebbségeink kollektív emberi jogai mellett”, és a Magyarországot februárban felkereső kongresszusi bizottság jelentése nyomán „fordítsa meg a jelenlegi, félrevezetett magyarellenes politikát és állítsa helyre történelmi barátságunkat”.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pen15
2012. február 07. 02:42
Csak 77 aláírást tudott összegyűjteni a pasas. Borzasztóan visszatetsző ez a primitív, zsaroló hangnem (az Obama-ra szavazó magyarok). Nagyon rossz színben tüntet fel bennünket. Ennek a bohócnak semmi köze az USA-ban elő magyarokhoz.
samesz38
2012. február 01. 15:45
Ki az a 15 köcsög,aki nem lájkolta,sőt az ellekezőjét csinálta???Mindnek hiányzik a pöcséből egy darab???
kjkj945
2012. január 31. 14:21
Ez nagyon nagy összefogás!! Mi van a többi kb 10000 magyarral aki kint él???
kalasnyikov
2012. január 31. 13:36
ezt a szikkadt, vén picsát már jóval előbb el kellett volna zavarnia az Elnöknek. Igy rámegy a választási eredmény is erre a dülledtszemü ribancra...DDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!