Gyurcsány: Fájni fog

2011. december 05. 08:28

Brutálisan nehéz gazdaságpolitikába kényszerül majd a kabinet – mondta az Infórádióban a volt miniszterelnök.

2011. december 05. 08:28

Gyurcsány Ferenc szerint az Orbán-kormány nehezebb helyzetben van, mint a szocialisták voltak 2008-ban, mert utóbbiaknak jobb viszonya volt Brüsszellel. A volt kormányfő az Infórádió Aréna című műsorában leszögezte: ha az IMF-megállapodás miatt megszorításokra lesz szükség, nem fog nemzethalált kiabálni, és megértést tanúsít majd az elkerülhetetlen lépésekkel kapcsolatban. Gyurcsány szerint brutálisan nehéz gazdaságpolitikába kényszerül majd a kabinet. „Fájni fog” – fogalmazott.

A volt miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a választójogi törvény vitájában, úgy fogalmazott: „ha a kormány nem mutat hajlandóságot, hogy megvitassuk a kérdést, hanem átnyomja a parlamentben, akkor miért kéne ebben részt venni?” Gyurcsány szerint a törvénnyel el lehet érni, hogy bár az ellenzéknek összesen több szavazója van, mint a Fidesznek, a mandátumok elosztásában mégis a jelenlegi kormánypárt kerül ki győztesen. Kijelentette, hogy még nincs itt az ideje választási bojkottról beszélni, „de ha így mennek a dolgok, akkor ez a kérdés feltehető lesz 2013-14-ben”. Hangsúlyozta, hogy a bojkott különleges eszköz, amit ritkán szabad csak alkalmazni. „Ez a legutolsó fegyver” – mondta.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tóth mária
2011. december 05. 17:20
Mit keres gyf az Infoban? Már oda is minden jött-mentet beengednek?
Cafka Margit
2011. december 05. 16:40
Gy. Ferenc gyanúsítottnak már rég spirituszban lenne a helye, üveg alatt, majd körbehordozni az iskolákban mint elrettentő példa...
asi
2011. december 05. 13:10
A megszorítás = a pofátlanság teteje
drieno
2011. december 05. 12:59
hadd idézzek egy klasszikust a spion.hu-ról, 2006-ból: http://hirszerzo.hu/hirek/2006/6/10/14014_itt_a_gyurcsanycsomag_nem_kell_felni_nem_fo köszi, nem kéne forszírozni ezt a fájni fog nem fog fájni dolgot, mer minek, aki egyszer eltette a garast....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!