Önkormányzati törvény: számos ponton változtatnának a polgármesterek

2011. november 24. 21:40

Az önkormányzati törvényjavaslat címén, fogalomhasználatán és a fővárosi önkormányzat hatáskörén is változtatnának fideszes polgármesterek - derült ki abból a több mint hatszáz javaslatból, melyet a polgármesterek nyújtottak be csütörtök estig.

2011. november 24. 21:40

Fideszes polgármesterek fenntartanák a megyei jogú város, illetve a megyei közgyűlés elnevezést, amelyek helyett a kormány a megyei város és a megyei képviselő-testület megjelölést javasolta. Ugyancsak ragaszkodnának ahhoz, hogy a megyei jogú városok döntéshozó szervét közgyűlésnek, és ne képviselő-testületnek hívják. A törvénynek a Magyarország helyi önkormányzatairól, illetve A helyi önkormányzásról címet adnák.

Változtatnának a közös önkormányzati hivatal létrehozásának feltételein is: javaslatuk szerint a kormány előterjesztésében szereplő hét helyett legfeljebb öt, egy járáshoz tartozó település társulhatna, összlakosságszámuk pedig kétezer helyett legfeljebb ezerötszáz lehetne.

Kósa Lajos és Láng Zsolt sok más mellett kezdeményezi, hogy ne a polgármester, hanem a képviselő-testület legyen jogosult a jegyző és az aljegyző kinevezésére. A parlament önkormányzati bizottságát vezető Láng Zsolt emellett nem engedné, hogy a tízezresnél népesebb települések képviselő-testületei, illetve a megyei közgyűlések a polgármesterre, vagy a megyei közgyűlés elnökére ruházzák át a hatáskörükbe utalt választást, kinevezést, vezetői megbízást.

Több polgármester kivenné a törvényjavaslatból azt a megkötést, hogy a főállású polgármesterek egyéb tevékenységükért nem fogadhatnak el díjazást. Számos más fideszes politikus azt javasolja, hogy az önkormányzati képviselők esetében ne legyen kizáró ok, hogy a bíróság által feloszlatott egyesület működésében vesz részt.

Láng Zsolt és Kósa Lajos egy másik módosító javaslatban a fővárosi önkormányzat feladatainak bővítését és pontosítását fogalmazza meg. Kimondanák, hogy a főváros feladata a távhőszolgáltatás mellett az ivóvíz-ellátás, a csatornaszolgáltatás és a hulladékgazdálkodás is, illetve a biztosítandó szociális ellátások között megemlítenék az állami gondozottak ellátását, az anyaotthonok és más gyermekvédelmi intézmények fenntartását.

Láng Zsolt Kovács Péterrel, a XVI. kerület polgármesterével együtt az indítványban szereplő általános megfogalmazás helyett, miszerint a főváros kerületekre tagozódik, rögzítenék a jelenlegi állapotot, vagyis hogy a fővárosban 23 kerület van.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2011. november 25. 08:40
Sztem jobb lenne ha leállnának ezzel a törvényhozási ámokfutással mielőtt megtapossák őket. Miféle foshegy az amihez másfél év után 500 módosítót kell beadni?
Rudolf János
2011. november 25. 05:15
Az útépítésen a főnök odamegy a munkásokhoz: - Fiúk, nem érkeztek meg a lapátok. - Sebaj, majd egymásra támaszkodunk.
Kosinva
2011. november 24. 23:32
és akkor még nem is említettem, hogy a 23 polgármesterhez 23-szor 2-4 alpolgármester, 23 képviselő-testület is tartozik (ami 23-szor 10-20 kerületi képviselőt jelent). 2014-ben kevesebben országgyűlési képviselő lesz a parlamentben, mint ahány kerületi képviselője van Budapest összes kerületének.
Kosinva
2011. november 24. 23:20
A főváros működésének szégyene, hogy 23 kiskirály van. Persze bizonyos decentralizáció különösen jó dolog, de ez már túl van az egészséges határértéken.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!