Gyurcsány frakciójáról találgatnak az MSZP-sek

2011. október 13. 08:15

Az MSZP-ben mindenki magánügyként kezeli, kiket keresett meg Gyurcsány Ferenc. A szocialista képviselők biztosra veszik Gyurcsányék távozását, csupán arról találgatnak, kik tartanának vele a pártból. A képviselők attól tartanak, hogy a szakadással a Jobbiké lehet a legnagyobb ellenzéki frakció.

2011. október 13. 08:15

Már tényként kezeli az MSZP több parlamenti képviselője, hogy Gyurcsány Ferenc vezetésével több szocialista képviselő önálló képviselőcsoportot hoz létre - írja összeállításában az Origo. Az MSZP-s képviselők csupán arról találgatnak, hányan tartanak majd Gyurcsánnyal Baracskai József, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván mellett.

Hozzájuk csatlakozhat Szűcs Erika és Kolber István, akik miniszterek voltak Gyurcsány alatt. Kolber azt mondta, egy ilyen döntést akkor kell meghozni, ha felmerül, de kétség kívül benne van a levegőben. A lehetséges csatlakozók között említették Oláh Lajost, Sós Tamást, illetve Tóth József XIII. kerületi polgármestert. Oláh és Sós erről az Origónak azt mondták, a párt ügyeit a párton belül kell megoldani.

A képviselők beszámolói szerint nem beszélnek arról, hogy kiket keresett meg Gyurcsány Ferenc, ezt mindenki magánügyként kezeli. Amennyiben azonban eldurvulna a szakítás, a párt annyi képviselőt is veszíthet, hogy a Jobbiké lenne a legnagyobb ellenzéki frakció. Ellenkező esetben azonban a Fidesz-KDNP együttműködésére hasonlító viszony alakulhat ki a két frakció között.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2011. október 14. 08:36
Kolber azt mondta, egy ilyen döntést akkor kell meghozni, ha felmerül, És amikor lemerül? Mint most végre az MSZ(M)P.
nyugalmazott tanár
2011. október 14. 08:35
Az MSZP-ben mindenki magánügyként kezeli, kiket keresett meg Gyurcsány Ferenc. Előrehozott húsvéti locsolás volt Apróéknál, - feltámadás nélkül. :-)))))))))) Hogy volt-hogy volt Haj-rá Böszme!
Szórakosgató
2011. október 13. 11:45
Immár naponta húszszor, orrvérzésig a böszme. S a mandi ugrik minden szöszre, fecónk ne léphessen szögre. Hű szolgaként figyelnek a legapróbb dolgára, pedig engedni kellene sorsára Hagyni kéne főjjön a levében, sorsáról nem venni tudomást egészben. A bíróságnak lell a dolgát tenni, fletónkat a dutyiba kell lenni. A mandiner sunyisága nem semmi, részemről ennyi!
Vizigót
2011. október 13. 11:32
Adj király katonát. Nem adok. Akkor szakítok. Szakíts ha bírsz. És tényleg bír.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!