HVG: Olcsóbbat is lehetne találni Ócsánál

2011. augusztus 31. 15:01

Tízmilliárd forintra becsüli a kormány az devizahitelesek megsegítésére épülő ócsai lakótelep teljes költségét. A hvg.hu szerint ennek duplájáról is szó lehet, kész lakásokat pedig akár negyedáron is vásárolhatna a Nemzeti Eszközkezelő Társaság.

2011. augusztus 31. 15:01

Tízmilliárd forint körül lehet az ócsai devizahiteles-telep teljes költsége, ha 150 ezer forintért épülhet meg egy lakás négyzetmétere - mondta Szaló Péter, a Belügyminisztérium településrendezési és építésügyi helyettes államtitkára szerdán. A HVG információi szerint ez az összeg nem tartalmazza a házak közművesítésének és a hozzájuk tartozó infrastruktúra kiépítésének költségeit, az ócsai telep teljes költsége tehát valójában 15 milliárd forint körül alakulhat.

A HVG álláspontja szerint a Nemzeti Eszközkezelő Társaság a becsült összeg negyedéért, vagy akár még kevesebbért is vásárolhatna vidéken lakásokat. Szaló Péter elmondta, a kormány úgy döntött, hogy ha valahol az építési ár alatt meg lehet venni lakásokat, akkor a vásárlást kell előtérbe helyezni, a lap kérdésére azonban, hogy akkor miért építenek lakásonként 20 millióért egy új települést, kitérő választ adott.

A kormány által tervezett menetrend szerint szeptember 15-én írják ki a közbeszerzési pályázatot az ócsai telep megépítésére. Amennyiben év végéig minden előkészítés lezárul, év elején kezdődhetnek el az építkezések.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trendo
2011. augusztus 31. 18:34
Én nem szórakozok számtanpéldákkal. De: az idő is pénz! Egy használt kéglit megvenni manapság (ha van vevő és az nem hitelből fizet) egy-két nap. Ráadásul a dolog menne folyamatosan, a kapacitás, ügyintézés, pénz függvényében. És apránként lehetne segíteni egyre több rászorulton. Valamint tényleg nem hoznánk létre szegregációs övezeteket mesterségesen, amiknek a járulékos problémáin évtizedekig lehetne jajveszékelni megint. Teljes baromság csókos vállalkozók és finanszírozó bankok zsebét megtömni megint állami pénzzel, drágán, totálisan kontraproduktívan. Csak azért, hogy valaki fényezhesse a pofáját a tévében egy kiglancolt bódéváros házsora előtt, a semmi közepén.
tmonk
2011. augusztus 31. 16:29
A 20 millió per lakás úgy jön ki, hogy 500 lakást építenek 10 milliárdért. Erre jön még a közművesítés. Ami nem stimmel, az a 150 ezer/nm :)
elfelejtette
2011. augusztus 31. 16:09
Azért kíváncsi vagyok, hol és miféle lakásokat talált a tehetséges HVG kevesebb, mint 56 250 Ft-os négyzetméter áron.
liberálzöld.
2011. augusztus 31. 15:32
Gettónak elég drága!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!