Lemondatnák az ajkai polgármestert

2011. július 26. 19:56

Haladéktalan lemondásra szólította fel Schwartz Béla MSZP-s ajkai polgármestert Stolár Mihály, a Fidesz helyi elnöke. Stolár szerint pénzügyi és morális csődről is szó van.

2011. július 26. 19:56

Stolár Mihály, a Fidesz ajkai elnöke kedden sajtótájékoztatón elmondta: pénzügyi válságba és morális csődbe jutott Ajka városa Schwartz Béla MSZP-s polgármester vezetésével. A Fidesz helyi csoportja felszólította az MSZP-s politikust, hogy haladéktalanul mondjon le, és távozzon tisztségéből.

Stolár Mihály kedden elmondta, a 11 milliárd forint éves költségvetésű önkormányzat adósságállománya meghaladja a 7 milliárd forintot, s ebből csaknem 1,5 milliárdos összeg 120 napon túli tartozás. Könyvvizsgálói jelentésre hivatkozva hozzáfűzte: az elmúlt egy évben a szállítói tartozások 63 százalékkal növekedtek. Stolár Mihály szerint a pénzügyi válság mellett morális csődről is szó van: a város polgármestere hivatali vesztegetésre tett kísérletet.  Bár ezt Schwartz Béla visszautasította, gazdasági bűncselekmények miatt folynak rendőrségi vizsgálatok ismeretlen tettes ellen.

Horváth József, Ajka MSZP–s alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a város adósságállománya 3 milliárd forint alatt van, így Ajka gazdálkodása „elfogadható”.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julio Salazar
2011. július 27. 12:31
Pörc Mihály monjon le !!!
Honfi-fi
2011. július 26. 20:48
Ajka is Esztergom lesz akkor?
röviden
2011. július 26. 20:34
Schwartz csak egy szokásos pofátlan bolsi. Innen ez több kattintást hozna: http://www.mindennapi.hu/cikk/blogok/mennyorszag-mese-azoknak-akik-felnek-a-sotetben-/2011-07-24/5390
*ufó*
2011. július 26. 20:16
ez a schwartz béla vajon számlaképesch, vagy csak úgy feketén melózik ? :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!