V4: intenzívebbé vált az együttműködés

2011. június 16. 21:09

Méltatták a magyar EU-elnökséget a visegrádi országok vezetői pozsonyi csúcstalálkozójukon, ahol egyetértettek abban is, hogy a szlovák V4-elnökség idején intenzívebb lett az együttműködésük. Orbán Viktor és Iveta Radicová kétoldalú megbeszélésén szóba került Kövér László kijelentése, melyet a szlovák kormányfő keményen bírált, de Orbán kijelentette: síkra száll a szlovák-magyar együttműködésért.

2011. június 16. 21:09

Pozsonyban tartott miniszterelnöki csúcstalálkozót a visegrádi négyek, melyen Iveta Radicová meghívására részt vett Orbán Viktor magyar és Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Petr Necas cseh kormányfő a csehországi sztrájk miatt távol maradt a találkozótól, helyette Karel Schwarzenberg külügyminiszter képviselte Csehországot. A csúcstalálkozón Szlovákiától Csehország vette át egy évre a V4-ek elnöki tisztségét. A visegrádi országok vezetői szerint a most lezárult szlovák elnökség idején intenzívebbé vált a regionális csoportosulás együttműködése. Iveta Radicová szerint mindez több konkrét kezdeményezésben és tervben nyilvánult meg, s hatással volt mind a visegrádi csoport, mind az EU tevékenységére. Kiemelte, az EU-csúcstalálkozók előtt rendszeressé vált a V4-ek egyeztetése, ami hatékonyabb közös fellépést tett lehetővé.

A szlovák, a lengyel és a cseh vezetők a találkozó utáni sajtótájékoztatón méltatták Magyarország most záruló EU-elnökségét. Orbán Viktor megköszönte, hogy a visegrádiak segítették a magyar EU-elnökséget, s kifejezte reményét, hogy ezt a támogatást a soros elnökséget átvevő Lengyelország is megkapja. Külön köszönetet mondott Radicovának, hogy a magyar-szlovák viszonyban olykor felmerülő, illetve meglévő problémák, valamint a Magyarországot ért támadások - például a médiatörvény esete - ellenére mindig kiállt Magyarország mellett, s a helyzetet sohasem használta ki Magyarország bírálatára, támadására. „Mindent megteszek annak érdekében, hogy viszonozzuk ezeket a gesztusokat” - szögezte le. Donald Tusk is gratulált a magyar elnökséghez és kijelentette, Lengyelország folytatni fogja ezt a munkát.

Orbán síkra száll a magyar-szlovák együttműködésért

Orbán Viktor és Iveta Radicová rövid kétoldalú megbeszélést is folytatott a csúcstalálkozón. Radicová határozottan visszautasította Kövér Lászlónak egy cseh lapinterjúban nemrégiben elhangzott szavait, azokat Szlovákia inzultálásának minősítette. Arra kérte Orbánt, hogy ez a viselkedés ne ismétlődjön meg, mert ez akadálya a jószomszédi kapcsolatoknak. Felszólította, hogy ezt tolmácsolja Magyarországon. Orbán súlyosnak nevezte Radicová szavait, és biztosította arról, hogy kormánya mindent megtesz a magyar-szlovák barátság megőrzése érdekében. Úgy fogalmazott, személyesen síkra száll a Szlovák Köztársaság és Magyarország együttműködése érdekében. Egyben kifejezte „Magyarország tiszteletét és nagyrabecsülését minden jóindulatú szlovák ember iránt”.

Az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatban a sajtóértekezleten Orbán elmondta, az semmiféle veszélyt nem jelent Szlovákia számára, s kifejezte meggyőződését, hogy még évtizedekig meg lehet lenni békében vele. Radicová a szlovák-magyar kettős állampolgársággal foglalkozó, tervezett kétoldalú szerződésről annyit mondott, a szerződés szövegén szakértői csoportok dolgoznak.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaktusz
2011. június 17. 12:07
:) En nem erzem olyan sulyosnak... Mondtak es mondanak ettol a szlovakok csunyabbat is. S tudod mit, amilyenek ezek a magyar politikusok, bizony rajuk is ferne egy kis "Slotas ver", meg ha tudjuk is hogy mekkora idiota az az ember. Ha szo szerint ertelmezed, a hatarmodositaert valoban lehet ezt azt tenni, de szokas szerint a bekes utat valasztottak, persze helyesen. Az egy ,masik kerdes hogy hazelnokkent tenyleg nem kellene ilyeneket nyilatkozzon, Vonatol jobban hangzott volna.
mecseri
2011. június 17. 10:49
"intenzívebbé vált az együttműködés" = egyre intenzívebben mocskoljuk egymást a szlovákokkal...
kaktusz
2011. június 17. 08:26
Ehh... szerintem Orban tulsagosan diplomatikus volt, nem kell hagyni elharapozni oket. Meg kellet volna vedje Kovert, o ugyanis semmi sertot nem mondot.
liberálzöld.
2011. június 17. 05:51
Vajon sikerül a Viktornak ismét szétqrni a V4-et, vagy most okosabbak lesznek a hármak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!