LMP: „Nyílt narancsuralmi zsákmányszerzés”

2011. június 14. 16:00

Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a Fidesz Balsai Istvánt és Pokol Bélát alkotmánybírónak jelölte. Balsai jelenleg is országgyűlési képviselő, ezért jelölése szerintük a „nyílt narancsuralmi zsákmányszerzés” jele.

2011. június 14. 16:00

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője kedden elmondta: eltérő okokból, ám egyaránt elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz Pokol Bélát és Balsai Istvánt jelölte az Alkotmánybíróság tagjának.

Schiffer Pokol Bélával kapcsolatban elmondta: a jogász korábbi megnyilvánulásai megkérdőjelezték az Alkotmánybíróság jogfejlesztő tevékenységét illetve a testület létjogosultságát. A politikus szerint Pokolnak emellett „finoman szólva is kevés” gyakorlati jogi tapasztalata van.

Schiffer Pokol és Balsai esetében is kifogásolta, hogy parlamenti képviselők voltak. Az, hogy Balsai jelenleg is az Országgyűlés tagja, Schiffer szerint a „nyílt narancsuralmi zsákmányszerzés” jele. A frakcióvezető elismerte Balsai kvalitásait, ám a jelölést azért is aggályosnak tartja, mivel a politikus jegyzett több, „az alkotmányossági határokat durván feszegető törvényjavaslatot”.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RAMBO
2011. június 15. 11:09
http://www.origo.hu/itthon/20010213pokol.html http://index.hu/belfold/2011/06/14/poligraffal_is_vizsgalhatnak_a_kiemelt_ugyeket/?rnd=960
z.marian
2011. június 15. 09:59
Hát persze, hogy az LMP-nek elfogad6atlan. How else?
slomovicz
2011. június 14. 21:33
Kijaz az ELEMPÉ? Ja tudom , ott van az irodájuk a lepkegyüjtők szövetségének irodája mellett. Néhányan vannak. Huuu aszta! Ez aztán komoly. Most elkezdek rettegni. :-)
lincoln ábrahám
2011. június 14. 21:02
Amilyen az alkotmány olyan lesz a bírája - van, aki meglepődik? A "narancsuralom" tréfának gyenge, kommunikációnak ostoba. Igaz, Bástya et?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!