Kritizálta az új közbeszerzési törvényt a Transparency

2011. június 21. 12:51

A szervezet levélben figyelmeztette a parlamenti képviselőket arról, hogy szerintük az új közbeszerzési törvény növelheti a korrupció kockázatát. Az LMP szerint is elfogadhatatlan a törvényjavaslat, ezért számos módosítót nyújtanak be hozzá.

2011. június 21. 12:51

Levelet írt a képviselőknek a Transparency International Magyarország (TI) az új közbeszerzési törvény miatt, melyben a törvényjavaslat korrupciós kockázataira hívja fel a figyelmet. A TI szerint a legnagyobb probléma, hogy a közösségi értékhatár alatti beszerzéseknél az ajánlatkérők szabadon alakíthatják ki eljárásrendjüket, amelyhez nem kapcsolódik majd megfelelő ellenőrzés. Az évente 1500 milliárd forint elköltését szabályozó eljárás az érdekellentétek és a korrupciós kockázatok miatt széleskörű egyeztetést indokolt volna, ám ez elmaradt.

Problémának látja a TI, hogy a jelenleg az országgyűlés felügyelete alatt álló Közbeszerzések Tanácsát a kormány irányítása alatt álló hatósággá kívánják alakítani. Szerintük így a végrehajtó hatalom képes lesz befolyást gyakorolni az elsőfokú jogorvoslati fórumra.

A törvényjavaslat jelentős hiányosságának tartják, hogy keretjogszabályi struktúrára való hivatkozással számos kiemelten fontos területtel nem foglalkozik. A problémák egy részét kiveszik a közbeszerzési törvényből, így számos alapvető kérdést nem törvényi szinten szabályoznak. Emellett szerintük az új törvény túlzott rugalmasságot hozhat létre, mivel a nemzeti eljárásrendben lehetővé teszi egyedi eljárásrendek kialakítását. Ez pedig megfelelő ellenőrzés nélkül a közpénzek hatékony és átlátható felhasználását veszélyezteti.

Az LMP-nek sem tetszik

Jelenlegi formájában elfogadhatatlan az új közbeszerzési törvényjavaslat az LMP szerint, mert az nem visszaszorítja, hanem tovább növeli a korrupciós lehetőségeket, ezért számos módosító javaslatot nyújtanak be hozzá. Kifogásolják egyebek mellett, hogy az ingatlanvásárlásokat és a nemzetközi projektekhez kapcsolódó beszerzéseket is kivonná a törvény a közbeszerzések hatálya alól és tovább növelné a mentességet biztosító értékhatárokat áru és szolgáltatás esetében 25, építkezési projekt esetében 150 millió forintra.

A párt módosítóival azt is szeretné elérni, hogy formai okokból ne lehessen kizárni cégeket a közbeszerzésből, teljesen átláthatóvá váljon a közbeszerzési dokumentáció, ezen belül az alvállalkozói szerződések is nyilvánossá váljanak. Az LMP létrehozna egy olyan adatbázist, amelyben a dokumentációk elérhetőek lennének. Javasolják továbbá, hogy a közbeszerzésekkel foglalkozó köztisztviselők rotálódjanak és drasztikusan szűkítenék a közbeszerzési eljárás-mentes területeket.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2011. június 21. 19:04
hatalom = pénz ha hozzá lehet jutni ergo korrupció volt, van, lesz Mutyisztánban
Sarti/Orange
2011. június 21. 15:24
Természetesen igaza van az Transparency International-nak!!!!!! Orbán most akarja korlátlanul megcsapolni a közpénzeket mert úgy is teli a kassza, és az összes zsidó és régi volt kommunista aki hirtelen milliárdos lett, ezt nem is venné észre. Elvégre csak 82%-os az államadósság, tehát mehet a szabad rablás... Pfff... Tényleg van olyan, aki komolyan veszi egy ilyen "Szdsz-es" szervezetnek a dumáját? :-)) Na meg Lmp... Hehehe... Most szóltak a zsidók emberek, hogy mostantól szabadon lophatnak a nemzeti elkötelezettségű kormányban, de eddig a liberális és szoci érában ez eleddig lehetetlen volt!!!! Ébresztőőőőő!!! Bruhahaaa...Eh... Tegye fel a kezét, aki még mindig hisz a zsidóknak... :-) Az egyébként úgy hülye ahogy van...
kaktusz
2011. június 21. 15:08
Hm.. Kellene egy szakertoi bizottsag ami megvizsgal minden kozbeszerzest, plusz minden!! ismetlem minden legyen teljesen nyilvanos . Ez eleg kell legyen ahhoz hogy ne legyenek akkora "arak". Maris egy rahedli penzt meg lehetne sporolni.
drieno
2011. június 21. 14:52
a közbeszerzés, mint olyan, a sima beszerzéseket olykor két-háromszoros árra is képes feltornázni, ha elég speciális igényt bírnak belefoglalni a pályázatba pl másolópapírt, nyomtatóhoz festékpatront a boltban féláron lehet venni ahhoz képest, amennyiért a közbeszerzésben nyertes szállít pl a felsőoktatási intézményeknek, mert valami csomag részeként vállalt valamilyen plusz szolgáltatást a minisztériumnak.... a metróásásról nem is beszélve, a madridi metró feleannyiba sincs, mint a budapesti, az m6 drágább, mint a horvát tengerparti szinte végig sziklába robbantott út, stb.... ezt a gyakorlatot be kell szüntetni, ezt nálunk sokkal gazdagabb országok se engedhetik meg maguknak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!