Váratlanul mondott le Kónya Péter

2011. május 28. 10:16

Lemondott posztjáról Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. Döntését közleményében azzal indokolta, a kormány tervezett intézkedéscsomagjának elfogadhatóságával kapcsolatban a szervezetben kialakult többségi véleménnyel nem tud azonosulni.

2011. május 28. 10:16

Pénteken lemondott posztjáról Kónya Péter, a honvédség, a tűzoltóság, az adó- és vámhivatal, a büntetés-végrehajtás, valamint az egyik titkosszolgálat területén működő hét érdekképviseletet tömörítő ernyőszervezet, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. Ennek kapcsán közleményt adott ki, melyben azt írja, „Orbán Viktor miniszterelnök – az előzetes ígéret ellenére –hétfőn mégsem tárgyal a fegyveres és rendvédelmi szakszervezetekkel”. Az egyeztetés időpontját „állítólag csütörtökre tette át”.

Egyes feltételezések szerint ez lehet Kónya váratlan távozásának oka. Közrejátszhatott továbbá, hogy a rendészeti szakszervezetek vezetőivel a követendő stratégiát illetően az elnök vitába keveredett: „a többségi véleményt képviselni nem tudom, az a lelkiismeretemmel összeegyeztethetetlen”. Jelezte azt is, hogy „olyan tárgyalást, ahol jégre viszik az egyik felet, míg a másik a száraz parton áll, támogatni nem tudok”.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nomármost
2011. május 28. 22:07
" kedves Kónya Péter barátom! ....a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió, illetve a KÉK SZALAGGAL A DEMOKRÁCIÁNKÉRT civil mozgalom - továbbra is támogatják a hétfői demonstrációt. Együtt sikerülhet! Üdv: dr. Dániel Péter MSZDU elnök" Embert barátjáról..... Úgy tűnik ettől a liberális, kékszalagos egylettől kapta a bátorítást a fenyegetőzésre és az uszításra is Kónya elvtárs. Ezeknek semmi nem drága a kormány buktatásáért.
cutcopy
2011. május 28. 13:51
A képen is látható tüntetésen már jól látszott hogy a szálak legkevésbé sem az ő kezében voltak..
csenge
2011. május 28. 13:31
Állítólag azért mondott le, mert őt személy szerint nem hívták meg a kormányfői találkozóra. Egy, a rendőrség erejével fenyegetődző sztrájbizottsági elnökkel, amikor a fegyvereseknél törvényileg tiltott a sztrájk, és sem állnék szóba, sőt perbe is fognám. Végtére is hazánk nem egy puccsista diktatúra.
nomármost
2011. május 28. 13:11
Azért mondott le, mert a lázításával, fenyegetőzéseivel nem tudtak azonosulni a jobb érzésűek, akik békében szeretnének élni ebben az országban, és nem esztelenül lövöldözni. És akik érzékelték, hogy a közvélemény, aki finanszírozza az ügyet messze nem a 40 éves nyugdíjas, amellett azonos munkát végző rendvédelmisek mellett áll! Ez az állomány igencsak leszerepelt 2006-ban! Azt követően jó sok embert elengedtek a hallgatásáért, vagy az " ujjakat eltörő, embereket összerugdaló" szemet kilövő jó munka eredményeképpen nyugdíjba, és akik többségükben azóta is bejelentve, vagy feketén, de dolgoznak. Ez a társadalom többi tagjával szemben tarthatatlan!!!! Ennyi kitartott bivalyerős embert tényleg nem bír el ez a társadalom. Aki tényleg beteg azzal nincs gond, de az nem is boldogítja az edzőtermeket, és nem" őriz-véd" külön pénzért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!