MSZP-s politikusok a tüntetésen

2011. április 09. 16:26

Nem értenek egyet a szervezők a rendőrséggel a szombati nemzetközi szakszervezeti demonstráción résztvevők számát illetően: tizenkétezer, illetve negyvenezer felvonulóról beszélnek. A politikától függetlennek szánt tüntetésen az MSZP-s Szanyi Tibor, Török Zsolt és Molnár Gyula, illetve az LMP-s Schiffer András is megjelent.

2011. április 09. 16:26

A szervezők szerint negyvenezer, a rendőrség szerint tizenkétezer tüntető jelent meg az Európai Szakszervezeti Szövetség és a hazai érdekképviseletek budapesti demonstrációján. Ugyan a tüntetés elvben a politikától független volt, azon mégis megjelent több MSZP-s illetve LMP-s politikus is: Szanyi Tibor, Török Zsolt, Molnár Gyula, valamint Schiffer András is részt vett a felvonuláson.

A tiltakozás hivatalos okai a megszorítások voltak, azonban a tüntetés hazai résztvevői a kormány több intézkedése ellen is felemelték a szavukat. A nemzetközi demonstráció helyszínéül a gödöllői uniós pénzügyminiszteri csúcs miatt választották Budapestet a szervezők. John Monks, az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ETUC) főtitkára beszédében le is szögeszte: a munkások nem fogják megfizetni a válság költségeit.

A Magyar Nemzet által szombat reggel leközölt szakszervezeti pályázatokkal kapcsolatos korrupciós gyanút az MSZOSZ elnöke hamisnak nevezte a Lánchíd Rádió kérdésére reagálva.

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states
2011. április 10. 04:40
Ócska bohózat, aminek hátteréül kiváló díszletként szolgált a rozsdás vasgerenda zsaluzat, amit egyesek 56-os emlékműnek titulálnak. Ami pedig a megszorításokat illeti, azok helyett nyilván holnaptól euróeső kezd esni, és abból fedezik majd a fejre állt büdzséket Görögországtól Portugáliáig. Ahogy azt Móricka és Török Zsolt elképzeli. A mai gazdasági állapotok felelőseit nem az 56-osok terén kellene keresni, hanem a bankokban, és ha valaki valóban tenni akarna valamit a megszorítások ellen, akkor azzal kellene kezdeni, hogy legelőször is kihajigálja a bankárokat az ablakon. Világszerte.
Negue
2011. április 10. 01:43
"Ugyan a tüntetés elvben a politikától független volt, azon mégis megjelent több MSZP-s illetve LMP-s politikus is: Szanyi Tibor, Török Zsolt, Molnár Gyula." És az mszp-sek határozottan tiltakoztak a saját megszorításaik ellen, melyekkel az elmúlt években sanyargatták a lakosságot!!! Igazuk is van!
szigno57
2011. április 09. 23:00
Jó éjt, megyek durmolni. Sosincs elég idő. Szettevette :(
atila68
2011. április 09. 22:57
Ez egy deklaráltan politikus mentes nemzetközi tüntetés volt. Erre odamegy Szanyi 'szexi' Tibor lájkolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!