Nyomoznak az FKF-es szórósó-ügyben

2011. január 24. 13:14

Mérés nélkül vette át a szórósót a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. - írja az Index. Az FKF-nél mérleg sem volt, a beszállító vélhetően túlszámlázott.

2011. január 24. 13:14
Egy 1,3 milliárd forintos útszórósó-beszerzés után nyomoz a rendőrség a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél - írja az Index. Az FKF-nél 2010 novemberéig nem volt mérleg, így a gyanú szerint a 2006 és 2010 közötti szállításoknál a leszállított mennyiségű sónál többet számláztak ki.
 
Az FKF 2006-ban kötött hároméves szerződést az Octopus Kft.-vel kilencvenezer tonna só szállítására. A cég, amely mögött belső információk szerint az FKF egyik volt vezetője áll, 1992 óta szállítja a sót a közterület-fenntartónak. A volt vezető egyik közeli rokona az FKF-nek azon az osztályán dolgozott, amely a só beszerzésével foglalkozott, sofőrök beszámolója szerint pedig a hóesés legkisebb gyanújára is kiküldték őket sózni, hogy minél több fogyjon az anyagból.
 
Az Index megkeresésére az FKF Zrt.-t felügyelő Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője közölte, tavaly november óta hivatalos mérlegjegyet állítanak ki, és saját mérlegükön is ellenőrzik a leszállított tételeket. Az ügyet az FKF belső ellenőrzése is vizsgálja, 2011. január 21-én, közbeszerzés útján pedig új beszállítóval szerződtek, így a korábbinál alacsonyabb áron vásárolják a sót.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Honfi-fi
2011. január 24. 14:14
Lassan az a lista lesz rövidebb, ami arról szól, mi az amit nem lopott a maszop-szadesz maffiózók baráti köre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!