A Rzeczpospolita védi, a ZDF bírálja Orbánt

2011. január 04. 14:00

A Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap szerint kettős mércét alkalmaz Európa, mert a spanyol kormányfő törekvéseit belügyként kezeli, míg Orbán Viktor konzervatív forradalmától sokkos állapotba került a nyugati baloldal. A ZDF főszerkesztője ellenben arról ír, szégyen lenne, ha Angela Merkel és kollégái az EU-elnökség átadási ceremóniáján egy cenzor mellett mosolyognának.

2011. január 04. 14:00

Megvédete Orbán Viktort a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap. Az „Európa igazságtalan Orbánnal szemben” című írásban a német dpa hírügynökség szerint többek között az szerepel, hogy Orbán meg akarja változtatni Magyarországot, és ebben konzervatív eszmék vezérlik. A lengyel lap kitér arra, hogy José Luis Zapatero spanyol kormányfő is hasonló lépéseket tesz, ám azt belügynek tekinti Európa, szemben Orbán konzervatív forradalmával, amely sokkos állapotba hozta a nyugati baloldalt. A cikk ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Orbánnak nem szabad elfelejtenie, hogy még ha igazságtalanul is, de Európa a jobboldalnak még jobban a körmére néz.

Nem vélekedik ilyen megértően a magyar kormányfőről, és a médiatörvényről a német állami televízió, a ZDF főszerkesztője. Peter Frey jegyzetében azt írja: mostantól olyan ember az EU soros elnöke, aki az ellenőrzése alá vonta a médiát. Szerinte ez nem csak a magyarokat, hanem minden európait érint. Kitér arra is, hogy elég baj, hogy Berlusconi vagy Sarkozy természetesnek tartja a „kormányhű, udvaroncok által irányított médiát”, de mégis más minőség az, ha az EU soros elnöke korlátozza a sajtószabadságot.

Frey szerint most Közép-Európában egy alapvető jogot sértenek meg, mivel a médiatörvénye nemcsak egy kis szabályszegés. A ZDF főszerkesztője szerint amíg a médiatörvény hatályban van, Budapest nem tetszeleghet az EU vezető pozíciójában. Szerinte ugyanis szégyen lenne, ha Angela Merkel és kollégái az EU soros elnökségének átadási ceremóniáján egy cenzor oldalán mosolyognának, és közös fotó készülne.

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OmegaMale
2011. január 05. 08:15
"egy cenzor mellett mosolyognának. " Ve-he-he, kik is tartottak vissza államháztartási adatokat választások előtt? Melyik kormányban is volt igazi feketöves kommancs cenzor? :D Az a tény, hogy az egész európai sajtót telefoshatták ezzel a pszichózisukkal a ballibek, egyértelműsíti, hogy nem létező dologról írnak. Ismer itt bárki is bárkit, akit jan. 1-e óta ért bármilyen atrocitás/felelősségrevonás/büntetőeljárás stb. a véleménye vagy a kifejezési módja miatt? Én azt gondolom, hogy a zemberek levonták a következtetést arról, hogy a média szereplőinek mennyit ér az ország megítélése és hogy mennyi önismeretük van (már ami a saját itthoni támogatottságukat illeti). Ha sikerül elszabotálniuk az EU-elnökséget kicsinyes bosszútól hajtva, az emberek le fogják vonni a következtetéseket. A média rikácsoló része elfelejtette, hogy jó részük itthoni piacból él. A zemberek megorrolhatnak, ha az ország miattuk kerül hátrányba és esetleg elfelejtenek bizonyos újságokat venni, vagy kertévét nézni. Kár volt az etető kézbe harapni... Egy másik érdekes nézőpont, hogy a külföldi testvérmédia (legyen ezeknek testvére a cecelégy :D) mit hogyan értelmeznek: 1. A magyar média sikítozik -> nagy baj van, nagy a diktatúra, nincs demokárcia se szólásszabadság. 2. A magyar média nem sikítozik -> nagy baj van, nagy a diktatúra, nincs demokárcia se szólásszabadság. Az embernek illik felismerni, ha Ő a nyuszika abban a viccben, amikor a rókafivérek megverik, akár füstszűrős a cigi, akár nem... Tipikus liberális érdekérvényesítési magatartás: Pisti: Libsi, az az én legóm, ne vedd el. Libsi: Nem Te mondod meg, hogy mi kié, engem nem korlátozhatsz a szabadságomban. Pisti: Az óvónéni nekem adta. Libsi: Óvónéni, a Pisti megütött! Óvónéni: Hogy? Pisti: Nem ütöttem meg! Libsi: Mert nem volt rá alkalmad. De tudom, hogy meg akarsz ütni! Jogom van ellened minden eszközzel megvédeni magam! Óvónéni: Pisti eredj büntibe! Nem játszahtsz a legóval. Pisti: Ő akarta elvenni az én legómat! Nem is bántottam! Óvónéni: Libsi az unokaöcsém, hiszek neki. Honnan tudhatnám, lehet, hogy tényleg meg akarod Őt ütni, nem látok a fejedbe. ***
ulloiut
2011. január 04. 21:19
Én mától előfizettem a Rzeczpospolita-ra. Még nem tudok lengyelül, de hogy egy ilyen tisztességes, a nemzeti szuverenitásunkat tiszteletben tartó lapért érdemes megtanulni. Ti is fizessetek elő, támogassuk a jó sajtót, nem a baloldali szennylapokat!
szempontpuska
2011. január 04. 21:03
A sokadik pofon Orbánnak: "A németek korlátoznák Mo. EU elnökségét. A médiatörvény miatt Berlin nem engedné, hogy Magyarország médiaügyekről tárgyalhasson az Unió külső partnereivel, például Fehéroroszországgal. Ilyen szigorú beszólás talán még soha nem volt." A legkülönbzőbb nyugati sajtóorgánumokon túl immár a sokadik kormány (belga, luxemburgi, francia, német, angol, svájci) minősíti a Fidesz pártállami médiadiktatúráját. Ez már overkill
lastres
2011. január 04. 20:06
Vicces ez a nagy lengyelimádat. Arra már nem emlékeztek (pedig két hete sincs), hogy a Gazeta Wyborcza (a legnagyobb példányszámú lengyel lap) MAGYAR nyelvű címlappal állt ki a médiatörvény ellen? http://maisajto.nolblog.hu/archives/2010/12/22/Gazeta_Wyborcza_ma/ Azaz nem "a" lengyelek állnak ki Orbán mellett, hanem a lengyel jobboldal jobbszárnya. És valószínűleg ők sem olvasták a médiatörvényt, sem a többi eddig elfogadott törvényt, mert akkor nem írogatnának olyan sületlenségeket, hogy Orbán a konzervatív eszmék jegyében tevékenykedik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!