Újabb gyanúsított az iszapkatasztrófa ügyében

2010. december 16. 08:15

Meggyanúsították a Mal Zrt. diszpécserét, Sz. Tibort az iszapömlés ügyében - értesült a Magyar Nemzet. Sz. az ügy negyedik gyanúsítottja. A lap úgy tudja, néhány héten belül elkészülhet az Európai Bizottság jelentése a katasztrófáról.

2010. december 16. 08:15
Meggyanúsították Sz. Tibort, a Mal Zrt. diszpécserét a halálos áldozatokat követelő kolontári iszapömlés ügyében - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a férfi a gátszakadás éjszakáján szolgálatban volt, ám arról elmulasztotta értesíteni a hatóságokat. Az Index kommentárja szerint nem világos, mire alapozzák a hatóságok a vádat, hiszen a gátszakadás kora délután történt.
 
Sz. a Mal Zrt. negyedik gyanúsítottja: eddig Bakonyi Zoltánt, a cég vezérigazgatóját, Deák Józsefet, a cég műszaki szolgáltatási igazgatóját, valamint F. Józsefnét, a vállalat környezetvédelmi és laborfelelősét gyanúsították meg.
 
A Magyar Nemzet arról is beszámol, néhány héten belül elkészül az Európai Bizottság (EB) elemzése a vörösiszap-katasztrófáról. A testület az uniós jogelvek érvényesülését ellenőrzi, illetve vizsgálják, miként került az ajkai timföldgyár működése során keletkezett vörösiszap a nem veszélyes hulladékok kategóriájába.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2010. december 16. 17:46
Röhej. De már vártam. Komolyan mondom, ennél még Haynauék is különbek voltak: ők legalább a tábornokokra vadásztak, nem a kisdobosokra...
drieno
2010. december 16. 13:29
ha pest-buda környéki lennél, ingyen megcsinálnám
miloka
2010. december 16. 11:31
Egy vállalat, üzem biztonságos, az előírásoknak megfelelő működéséért a mindenkori tulajdonosok és az általa megbízott első számú vezető a felelős!!! Az ő felelősségük a megfelelő, megbízható szakemberek kiválasztása, a munkavégzés ellenőrzése. Ebben az ügyben lehet több gyanúsított is.
ketroot
2010. december 16. 10:38
nemis, mer a portás kutyája a hibás!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!