Matolcsy: Nem államosítunk!

2010. november 29. 17:04

Többnyire a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításáról beszéltek napirend előtt a képviselők hétfőn a parlamentben. A felszólalásokra reagálva Matolcsy György többek között elmondta: átalakítják a nyugdíjrendszert és nem államosítanak. Közölte azt is: a kormány tavasszal jelenti be azt a programot, ami fenntarthatóvá teszi Magyarország gazdaságát.

2010. november 29. 17:04

Matolcsy György szerint a kormány a magyarországi nyugdíjrendszer reformjáról döntött, mert céljuk, hogy megvédjék az állami nyugdíjrendszert. A nemzetgazdasági miniszter szerint a nyugdíjrendszer átalakítása nem államosítás. Mindazoknak, akik visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, a felhalmozott vagyonukat egyéni számlán fogják kezelni - reagált a jobbikos Hegedűs Tamás napirend előtti felszólalására Matolcsy.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szintén a nyugdíjkérdésről beszélt napirend előtti felszólalásában. Kifejtette: a kormány a jövő felélésének politikáját követi. Matolcsy György válaszában azt mondta: a felelőtlen gazdaságpolitika miatt az államadósság 80 százalék közelébe ugrott. Kitért arra, hogy Magyarországon körülbelül egymillió munkahely hiányzik, és a népesedés tekintetében is hiányzik legalább egymillió gyermek.

A szocialista Gúr Nándor szavaira reagálva Matolcsy György azt mondta: fenntarthatatlan költségvetést örökölt a mostani kormány. Kiemelte, a kormány azt a célt tűzte ki, hogy rövid távon végrehajtja Magyarország pénzügyi konszolidációját. Közölte: a kormány jövő év tavaszán bejelenti azt a növekedési és stabilitási programot, ami szerkezeti reformokkal fenntarthatóvá teszi Magyarország gazdaságát.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
goldman
2010. november 29. 20:21
Az MNYP-t oly lelkesen védők figyelmébe: "Az a személy, aki a magán-nyugdíjpénztári rendszer indulása, azaz 1998 óta az épp aktuális átlagbér után fizetett járulékot, 10 százalékkal több nyugdíjtőkét halmozhatott volna fel, ha befizetéseit kizárólag magyar állampapírokba fektették volna, az illető így 214 ezer forinttól esett el – állítja a Századvég Gazdaságkutató Zrt. összeállítása." A teljes cikk: http://mno.hu/portal/750906
bmucsai
2010. november 29. 19:55
Persze nagy hangon hírdetik, hogy a kormány ellopja, elszórja az MNYP-k pénzét. De megvan e ez a pénz? A vásárolt ingatlanok nem túlértékeltek e? A részvények tényleg annyit érnek? Egyébként mindenkinek célszerű lenne az egyéni számlát bevezetni. Sőt erről a számláról lehetne utalni az egészségűgyi ellátás költségeit is.
StG
2010. november 29. 19:55
http://index.hu/belfold/2010/11/29/parlament/ Érdemes követni a vitát legalább így, egészen szürreális élmény.
popzene
2010. november 29. 19:37
"komcsi intézményekben" szerintem Orbánnak semmi kifogása ezen "komcsi intézmények" ellen - arra emlékszünk, ugye, hogy Csányi elvtárs (a legnagyobb manyupot tulajdonló OTP-csoport vezetője) a kedvenc focimeccs-látogató cimborája. na de olyan mértékben egy manyup sem lehet komcsi intézmény, mint az állam, ezért mégis egyszerűbb államosítani a faszba az egészet, nem igaz? "aminek még a számítási rendszerét sem alakították ki" igen, az állami nyugdíjrendszer, amelynek nemcsak nincs befizetésalapú számítási rendszere, de soha nem is lesz, az sokkal biztonságosabbnak tűnik. egyébként ha a manyupokban nincs pénz, akkor miből fog a közgazdasági zseni fidesz-vezérkar jövőre 1) államadósságot csökkenteni, 2) 500 milliárdot elverni folyó kiadásokra, 3) befoltozni az állami nyugdíjkasszát, 4) egyéni számlán tartani a mai befizetők megtakarítását? ráadásul mindezeket egyszerre? LOL!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!