Iszapkatasztrófa: kártalanítás állami pénzből

2010. november 18. 14:31

Szijjártó Péter közölte: a kártalanítási és helyreállítási munkálatokat állami forrásból hajtják végre, ezt követően pedig a Magyar Kármentő Alapba érkező adományokat használják fel.

2010. november 18. 14:31

Szijjártó Péter csütörtökön közölte: „Orbán Viktor rendszeresen tájékozódik Hende Csaba honvédelmi minisztertől és Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztostól a devecseri vörösiszap-katasztrófa utáni kármentésről és a helyreállítás helyzetéről”. A miniszterelnöki szóvivő azt is elmondta: az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Bizottság 44 emberrel folyamatosan a helyszínen tartózkodik és koordinálja a munkálatokat. A szervezet vezetője csütörtökön egyeztet a petíciót átadók vezetőjével - tette hozzá.

A helyreállítási munkálatok folyamatosak, a Vidékfejlesztési Minisztérium biztosa a helyszínen folyamatosan egyeztet a gazdákkal a földcseréről - áll még a tájékoztatásban. „Folynak a tárgyalások és a megállapodások megkötése a károsultakkal. A kártalanítási és helyreállítási munkálatokat állami forrásból hajtják végre, ezt követően pedig a Magyar Kármentő Alapba érkező adományokat használják fel” - írja Szíjjártó.

A devecseriek péntekre demonstrációt terveztek a kártérítés érdekében. Csenki Géza főszervező elmondta: teljes kártérítést követelnek a kormánytól, azonban ha konkrét ígéretet kapnak arra, hogy Orbán Viktor egy héten belül eljön hozzájuk személyesen, akkor nem fognak tüntetni. A demonstráció megtartására benyújtott kérelmet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az egész megye területén érvényben lévő veszélyhelyzet miatt elutasította.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2010. november 18. 20:05
Érdekes-most hogy elkezdték őket piszkálni , milyen gyorsan tudnak cselekedni.Illetve egyenlőre megint igérgetni.
states
2010. november 18. 18:14
Az várható volt, hogy a szocik a vörösiszap tűzénél is megpróbálják sütögetni a pecsenyéjüket, mint ahogy a kormány segítőkészségével is visszaélni jó páran. Így volt ez már akkor is, amikor még az első Orbán-kormány idején az árvízkárosult a vályogviskója helyett kapott vadiúj házban mutogatta a kertévék híradójában, hogy nem elég fényes a csempe. Azt még hozzáteszem, hogy példa nélküli az Orbán-kormány hozzáállása a természeti csapások sújtotta lakosság kártalanításához, nyugodtan példát vehetne róla bármelyik külföldi ország kormánya.
miloka
2010. november 18. 17:48
"Csenki Géza főszervező elmondta: teljes kártérítést követelnek a kormánytól, " Hogy kitől? Milyen alapon? Miért nem a MAL-tól?? A másik érdekesség, hogy itt a devecseriek követelőznek, s nem a kolontáriak, akiket nagyobb mértékben ért a katasztrófa.
bakszakáll
2010. november 18. 17:41
Ezzel a hozzáállással a "devecseriek" (vajon hányan vannak?) nagyon gyorsan el fogják veszíteni az adományozók jóindulatát. Az enyémet szinte már el is veszítették, csak az tart vissza, hogy tudom, ez a demontsrtáció is csak néhány poltikusi ambícióval rendelkező alak kitűnési akciója.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!