Másfél milliót fizethetnek Dávidék

2010. szeptember 20. 17:05

Összesen 1,4 millió forint nem vagyoni kártérítésre kötelezte a Fővárosi Bíróság első fokon hétfőn Dávid Ibolyát és az MDF-et az ellenük Almássy Kornél által indított személyiségi jogi perben. Közben Dávid Ibolya ellen újabb per kezdődött, amit a Class FM rádióadót üzemeltető Advenio Zrt. indított ellene, rágalmazás miatt.

2010. szeptember 20. 17:05

A bíróság megállapította, hogy nyilatkozataikkal Dávid Ibolya és az MDF olyan hamis látszatot keltettek, hogy a pártelnöki poszt megszerzése érdekében Almássy megbízást adott Dávid Ibolyával kapcsolatos adatgyűjtésre és ezzel méltatlanná vált a politikai közéletben való szereplésre. Ezek a kijelentések azonban alaptalanok voltak. 

A bíróság 1,4 millió forint nem vagyoni kártérítésre kötelezte Dávid Ibolyát és a pártot, illetve eltiltotta őket a további jogsértésről, az internetes oldalukon pedig a sajnálkozásukat kifejező közleményt kell elhelyezni - mondta a Független Hírügynökségnek Futó Barnabás, Almássy Kornél jogi képviselője. Közben Dávid Ibolya ellen újabb per kezdődött, amit a Class FM rádióadót üzemeltető Advenio Zrt. indított ellene, rágalmazás miatt.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2010. szeptember 21. 13:54
Azért Almássy Kornélkáért se ríjunk... Sok éven át rendesen kiszolgálta Ibolya nénit. Összes törvénytelen kizárási akciójában, baloldali mutyijában vastagon benne volt. Csak hát egyszer az ő pofájára csapta az ajtót a huzat. Mivelhogy aki cúgban áll, ráfázik.
hátakkor
2010. szeptember 21. 13:17
Ibolyka benyalta hogy ő a legnépszerűbb, a szondaipszosz szerint is és elkezdte magát tényezőnek hinni. Ma nyugodtan lehetne országgyűlési elnök, állami Audi, kalapok, kosztümök, bármi, ha nyugton marad, de nem, elkezdett képességeit meghaladó játékba - erre beégve lesz kisnyugdíjas. Aki kapolyikkal, schmuckokkal, szilvásikkal, csányikal meg somogyizolikkal üzletel, az eleve így végzi.
hori77
2010. szeptember 21. 12:25
jajj de jóóó
Rothmüller Mortizár
2010. szeptember 21. 08:27
kezdetnek is kevevés.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!