Kárpótolják az egyházi iskolákat

2010. szeptember 05. 14:17

Az egyházi oktatási intézmények több részletben kapják meg azt a pénzt, melyet a számukra járó normatívából az előző kormányok elmulasztottak kifizetni.

2010. szeptember 05. 14:17

A kormány ebben az évben közel egymilliárd forintot juttat vissza az oktatási intézményeknek abból a négymilliárdból, ami az egyházi iskolák kiegészítő normatívájából maradt el - értesült a Hír TV.

A pótlással kapcsolatban zárszámadási javaslat kerül az őszi ülésszakban a parlament napirendjére. Az Állami Számvevőszék jelentése alapján a szóban forgó négymilliárd forintot az előző kormányok jogszerűtlenül vették el az egyházi oktatási intézményektől.

Az egyházügyi államtitkár elmondta: a kiegészítő normatíva idén 757 milló forint lesz, ezt az összeget Nemzetgazdasági Minisztérium az egyházügyi szakértőkkel közösen határozta meg. „A kormány garanciát vállalt arra, hogy ezt a 4 milliárd forint törvénytelen kivonást az egyházi oktatási rendszerből vissza fogja finanszírozni. Természetesen a mostani gazdasági költségvetési körülmények miatt egyszerre ezt nem tudjuk megtenni. A múlt évi zárszámadási törvényben szeretnénk ezt az egy milliárd forintot visszaadni” - fejtette ki Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2010. szeptember 05. 15:50
Mi itt a gond? Az állam felel az állam korábbi bűneiért és most megfizet érte. Istenem! De jó lenne, ha az IMF-nek azt mondhatnánk tessenek Gyurcsány és Bajnai urakhoz fáradni a felvett kölcsönökért. Ami az egyházi iskolákat illeti nem több pénzt kértek csak azt ami jár!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!