Fidesz: hajmeresztő a Jobbik cigánytelepes terve

2010. szeptember 01. 21:58

A Jobbik által felvetett problémákra nem lehet megoldás a közrendvédelmi telepek létrehozása - közölte a Fidesz.

2010. szeptember 01. 21:58

A Fidesz parlamenti frakciója elutasítja a Jobbik cigánytelepekről szóló terveit, és felszólítja a Jobbikot, hogy „hajmeresztő ötletének kidolgozása előtt alaposan tanulmányozza a Magyar Köztársaság Alkotmányát”.

A Fidesz szerint nem gettókra, hanem szigorú törvényekre és erős rendőrségre van szükség, és a kormány már eddig is számos intézkedést megtett és a jövőben is gyökeres változásokat tervez. A frakció az MSZP korábbi közleményére is reagált, amely szerint a Fidesz számára nem riasztók a második világháború rémségeit idéző jobbikos elképzelések, mivel a párt a Jobbik álláspontjától - az MSZP korábbi kéréseivel ellentétben - nem határolódott el. „Ahogy a Jobbikot képtelen ötletének azonnali elvetésére, úgy az MSZP-t pedig arra kérjük, hogy semmitmondó közlemények írása helyett inkább azon gondolkodjanak el, hogy milyen hibákat vétettek az elmúlt nyolc évben, amely a közbiztonság teljes lezüllését és a szélsőségek megerősödését eredményezte” - írják.

Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője előzőleg azt mondta: közrendvédelmi telepekre zárná a bűnözőket, ezzel oldanák meg rövid távon a párt által cigánykérdésnek nevezett problémát.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szonja91
2010. szeptember 02. 17:10
Egy ilyen Pártnak nem kéne a parlamentbe lennie..
szonja91
2010. szeptember 02. 17:09
Ez is nagy probléma a Jobbiknál, hogy olyan tervekkel áll elő, amik kivitelezhetetlenek!
Arma Gedeon
2010. szeptember 02. 10:16
Egy apróságot nem gondolt végig a Jobbik, amúgy az ötlet most kampányban nagyon hasznos. Tehát elfelejtik, hogy I Viktor Urunk szjvbaj nélkül lenyúlja az ötleteiket. Szerintem ezt is lefogja nyúlni, de koncentrációs táboraiba,amit az új "Terorellenes Központ" pribékjei fognak Pintér vezetésével irányjtani, nem elsősorban cigányokat, hanem jobbikosokat, gárdistákat fognak zárni és a Viktorért Együttműködés Rendszerének más rohadt, bomlasztó belső ellenségeit. http://www.hirszerzo.hu/cikk.orban_szerint_keszulnunk_kell_beteszi_a_terror_a_labat_ide_is_galeria.164814.html Mikor hoz a viktoriánus parlament új terrorellenes törvényeket? A Bush-félék egyik rendelkezése alapján épített pár tucat koncentrációs tábort a Halliburton...
Student
2010. szeptember 02. 09:45
"Fidesz: hajmeresztő a Jobbik cigánytelepes terve" Nosza, tessék 2/3-os támogatottsága van a Fidesznek, várom a sajtóban/médiában Szijjártó Peti, Orbán Viki, meg a többi "forradalmár" javaslatait az üggyel kapcsolatban. Lehet cselekedni...jaaaa, hogy lövésük sincs, hogyan oldják meg az ügyet? Vagy van, csak nem érdekük megoldani? Fikázni mindenki tud, tessék valamit felmutatni, van rá lehetőség, felhatalmazás. Minden adott. Hajráá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!