Szigorították a Btk.-t

2010. június 08. 18:48

Szigorította a büntető törvénykönyvet az Országgyűlés, és elfogadták a kormánytisztviselőkről szóló törvényt.

2010. június 08. 18:48

A parlament elfogadta a büntető törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslatot.  A Btk. módosítása bevezeti a „három csapást”, visszaállítja a „középmértékes büntetést”, szigorúbb szankcióra számíthatnak azok, akik tanárokkal szemben követnek el erőszakos bűncselekményeket, valamint ezentúl a nemzetiszocialista mellett a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is büntetik majd. A jogszabályt 253 igen, 61 nem szavazattal és 45 tartózkodás mellett fogadták el.

Ezen kívül az országgyűlés döntött arról is, hogy az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a kormánytisztviselővé váló köztisztviselők munkaviszonyát június második felétől. A képviselők a javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 258 igen és 93 nem szavazattal, míg egyszerű többséget igénylő részeit 257 igen, valamint 94 ellenszavazattal fogadta el. 

A törvény átnevezi a köztisztviselők egy bizonyos körét: kormánytisztviselők dolgoznának a jövőben a Miniszterelnökségnél, a minisztériumokban, a kormányhivatalokban, a központi hivatalokban, valamint ezen utóbbi hivatalok területi, helyi szervénél, a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervénél, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervénél, a Rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás és a katasztrófavédelem szerveinél, valamint a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
miloka
2010. június 08. 20:20
Csak azt a holot törölték volna!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!