Lendvai: Egy szó sem igaz Regőczi állításaiból

2010. március 24. 13:02

A BKV volt kommunikációs igazgatója azt állította, Lendvai Ildikó arra kérte, vegyék alkalmazásba a közlekedési vállalatnál egyik ismerősét. Az MSZP elnöke szerint Regőczi állításaiból egy árva szó nem igaz.

2010. március 24. 13:02
Lendvai Ildikó szerda délelőtt közleményben reagált Regőczi Miklósnak, a BKV volt kommunikációs igazgatójának a szerdai Magyar Nemzetben megjelent állításaira. „Egyszer Antal Attila keresett meg, hogy Lendvai Ildikónak valamilyen ismerősét kell elhelyezni, tegyek valamit, mert Lendvai már vagy ötször hívta. Találkoztam a kedvezményezett úrral, de teljesen alkalmatlan volt, nem tudtam felvenni, képtelenség volt. Végül egy külső cég már létező szerződéséhez a cég beleegyezésével hozzácsaptuk a fizetése összegét, és rajtuk keresztül megkapta” - nyilatkozta Regőczi.

Az MSZP elnöke erre úgy reagált, „a velem kapcsolatban megjelentekből egy árva szó sem igaz”. Hozzátette, Regőczit egyáltalán nem ismeri, Antal Attilával pedig összesen egyszer találkozott, amikor egy XXII. kerületi képviselővel együtt a 47-es villamos meghosszabbítására kérték. „Legjobb tudomásom szerint egyetlen ismerősöm sem dolgozik a BKV-nál vagy annak társaságainál” - írta Lendvai, aki szerint a Regőczi-interjút megjelentető Magyar Nemzet szerkesztőinek lehetőséget kellett volna adniuk, hogy a megnevezettek „a rágalmazó, negatív kijelentésekkel egy szövegkörnyezetben védjék meg a becsületüket”.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsanett-kúnrum
2010. március 25. 10:36
én is tagadok mindent soha az életben nem utaztam békávával sem hasonló eszközzel
wandakutya
2010. március 25. 01:16
http://magankozvelemeny.freeblog.hu/archives/2010/03/25/BKV_-_MSZPSZDSZ__irany_a_penztar/ Magánvéleményem. :)))))
kalandféreg
2010. március 24. 19:23
Vajon fog-e ezek után csökkenni az anderseni magasságokba ivelő, egy főre jutó Nyakó sajtótájékoztatók átlaga?
Gumimaci
2010. március 24. 19:11
Nem tudom mennyit kell még elbékávéznia az MSZP-nek , hogy a nyugdíjasok Lendvai elvtársnőbe vetett bizalma meginogjon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!