Pert vesztett az MDF

2009. november 13. 16:21

Fizetnie kell a pártból 2004 őszén törvénytelenül kizárt képviselőknek.

2009. november 13. 16:21
A Fővárosi Ítélőtábla elutasította Herényi Károly és az MDF fellebbezését, és helybenhagyta a Fővárosi Bíróság korábbi ítéletét, amelyben teljes körű vagyoni kártérítést ítélt meg az MDF-ből 2004 őszén törvénytelenül kizárt képviselők, Balsai István, Horváth Balázs, Font Sándor, Kelemen András és Szászfalvi László javára.
 
A jogerős ítélet alapján az MDF-nek meg kell fizetnie a törvénytelenül kizárt képviselők elmaradt bizottsági és tisztségviselői díjat, öt évre visszamenő kamattal együtt valamint több millió forint perköltséget is.
 
Herényi Károly, az MDF akkori frakcióvezetője 2004. szeptember 2-án jelentette be Szili Katalin házelnöknek, hogy kizárták a képviselőcsoportból Balsai Istvánt, Font Sándort, Horváth Balázst, Kelemen Andrást és Szászfalvi Lászlót. Herényi Károly szeptember 3-án azzal indokolta döntését, hogy az öt képviselő eltért az MDF országos választmánya által meghatározott politikai irányvonaltól. A párt újabb fellebezésre készül. (MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
informálódó
2009. november 16. 07:47
A mai magyar törvényhozásban igazságot, de még törvényességet sem találni. Amíg mindegyik bírósági fokon megváltoztatják az ítéletet(személyes tapasztalat), csak azt gondolhatom, hogy a háttér működik jobban.Az MDF azonban jogosan szív most. Megérdemlik. Viszont ez is a MI pénzünkön. Jól gondolom?
Öreg
2009. november 15. 15:02
Oblomov ! Nem azért itélték meg a 20 milliót, mert nem a párt irányvonalát követték, hanem azért, mert a /etika nélküli/ kizárásuk nem volt szabályos és jogszerü. A biróság csa a jogszerüséget nézi.
sunázó
2009. november 15. 09:56
Mikor Ibolya leválik Herényi ...tagjáról, megszűnik az MDF. Ennek csak néhány centi az ára...
tevevanegypupu
2009. november 13. 22:36
Ibolya lassan elveszti a Playboynal megkeresett penzt, annyi karteritest kell fizetnie ide-oda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!