A Jobbik "házi zenekara" a lemezeladási lista élén

2009. október 26. 11:08

A Hungarica együttes vezeti a Mahasz eladási listáját.

2009. október 26. 11:08

Lévai Balázs zeneszakértő az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: A Hungarica is képviselője annak az irányzatnak, amely a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején indult, és amelynek tagjai tudatosan vittek a szövegekbe politikai tartalmakat. A magyar rockzenében egy jobboldali irányultság lett megfigyelhető. Az ide besorolható zenekarok (mint például a Hungarica és a Kárpátia) nagyon tudatosan építik fel image-üket, például azzal, hogy nem szerepelnek a kereskedelmi médiában.

Ennek a magatartásnak van egyfajta legendaképző ereje is, hiszen azt sugallja, hogy a zenekart csak koncerten lehet látni - véli a zeneszakértő, aki szerint ez a legenda ahhoz is hozzájárul, hogy nagyobb mértékben fogynak az albumaik. A rajongók a lemezek megvásárlásával fejezik ki, hogy támogatják a zenekar által képviselt eszmeiséget - mondta Lévai Balázs.

A Jobbik "házi zenekarának" tartott, és most a Mahasz lemezeladási listáját vezető Hungaricáról a szakértő úgy véli: a zenekar elkötelezett a párt értékrendje mellett, ez részükről misszió. Ráadásul van egy egyre szélesedő közönségréteg, amely ezt meghálálja: koncertre jár és megveszi az albumokat.

Miért a Jobbik "házi zenekara" vezeti a MAHASZ eladási listát? (InfoRádió)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sunázó
2009. október 27. 18:47
Valahogy meghívást sem kapnak a nézettebb kereskedelmi tévéktől. Ki tudja miért? Pedig milyen jól mutatnának Fásy Ádám és Korda Gyuri néni mellett, még ha nem is mindenben egy a nézetük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!