(fotó: merriam-webster.com)
Megvizsgálták az összefüggéseket
Kanadában a Waterloo Egyetemen végzett kutatásban ezt a képességet vizsgálták. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a bullhitelés képessége milyen szerepet játszik az intelligenciaszint meghatározása során.
Két szempont szerint vizsgálták a résztvevőket:
- Amellébeszélés minősége hogyan tükrözi az egyén intelligenciáját.
- A külső megfigyelők hogyan fogadják a bullshit minőségét, mint az intelligencia jelét.
A kísérlet során a résztvevők egy részét arra kérték, hogy fiktív fogalmakat próbáljanak meg minél hihetőbben és pontosabban megmagyarázni, vagyis használják a bullshitelő képességüket. A hallgatók másik tábora pedig ezeknek a magyarázatoknak a minőségét, valamint a kitalálójuk intelligenciáját értékelte.
A vizsgálat során azt az eredményt kapták, hogy a bullshit-képesség megbízható mutatója annak, hogy valaki intelligens-e, azonban az alacsony bullshit-képesség nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyén nem intelligens. Ennek oka olyan egyéni tényező is lehet, mint például az őszinteség, ami megakadályozhatja, hogy valaki, aki egyébként jó bullshitelő lenne, teljes mértékben kihasználja a bullshit stratégiáját.
Továbbá logikusnak tűnne, hogy azok, akik jobbak a bullshittingben, gyakrabban választják ezt a stratégiát, azonban a kutatók meglepődve tapasztálták ennek ellenkezőjét. Ezt azzal a korábban említett elmélettel magyarázták, hogy az intelligenciát a szociális világban három tényező alakítja, amelynek egyike a mások mentális állapotának szimulálására irányuló igény. A magas intelligenciaszint azt feltételezi, hogy az egyén azon képessége, amellyel mások mentális állapotát szimulálja kifinomultabbá válik, vagyis ismerik annyira környezetüket, hogy tudják, mikor és hol fog működni a bullshitting. Továbbá, a magas intelligenciaszinttel rendelkező emberek hasonlóan intelligens emberekkel társulnak, akik valószínűleg észreveszik a bullshittingre tett kísérletet, ez pedig csökkenti a stratégia vonzerejét.
Stratégiai előnyt jelenthet