Fontosnak tartom és várom az EP-listavezetői vitát. Viszket a tenyerem! – Deutsch Tamás a Mandinernek
Hány mandátummal lenne elégedett? Melyik frakcióba várja a Fideszt? Ki lenne az ideális EB-elnök? A kormánypárt EP-listavezetőjével beszélgettünk.
A CPAC kiváló alkalom a személyes kapcsolatok továbbépítésére.
Amikor lapunk megjelenik, azon a reggelen elstartol az idei CPAC az Alapjogokért Központ társszervezésében. A rendezvény harmadszorra jön Budapestre.
A baloldalnak sok évtizedes előnye van a nemzetközi szerveződésben: eleve nemzetközi szinten gondolkodik, sokan azt éneklik, hogy „nemzetközivé lesz holnapra a világ”, s tesznek is ezért. A konzervatívok nem akarnak túlságosan nemzetközi világot, de a realitásokat el kell fogadniuk. A túlságos nemzetköziesítést – például az EU-s föderalizálást, a meg nem választott ngó-k ENSZ-en keresztüli nyomulását – nemzetközi összefogással lehet megakadályozni.
Az is látszik, hogy a jobboldal ott nem töredezett szét, ahol egyrészt a sok évtizedes középjobb pártok nem mentek balra, másrészt a választási rendszer nem teljesen arányos. Szép elv persze az arányosság, csak épp könnyen ellentétbe kerül egy másik fontos alapelvvel, a kormányozhatósággal.