„Ugye tudják, mi a »fehér elefánt« a pszichológiában? Ha elhangzik: »ne gondolj a fehér elefántra!«, hétszentség, hogy ki sem tudjuk űzni a fejünkből. Daniel Wegner, a Harvard professzora ezt az agy iróniájának nevezte. Mintha a tudatunk gúnyolódna velünk: amit el akarunk hessenteni, az ragad meg legjobban bennünk.
Az ellenzék fehér elefántja az együttműködés. Vagy megegyezés, összehangolás, hívjuk, ahogy akarjuk, ha az »összefogás« szót lejáratottnak érezzük. A múlt hétvégi ellenzéki terepszemlén a négy párt közül három (az MSZP a többiektől eltérő stratégiát hirdetett) leginkább azt hangsúlyozta, hogy ez most nem időszerű, ne erről beszéljünk, ez tévútra visz. Kedves választó, kedves sajtó, légy szíves, ne gondolj a fehér elefántra! Ne kérdezd: hogy a jó égbe’ lesz akár egyetlen ellenzéki polgármester, ha a pártok egymás ellen indulnak. Aztán méltatlankodtak, hogy a média természetesen a fehér elefánton, a versenytársakat ért csípéseken-szúrásokon rágódik. Amelyekkel egyébként semmi bajom – miért ne mondhatnának egymásról véleményt. Ha… Ha közben nem kerülgetik a fehér elefántot, és leszögezik: igen, tudják, hogy legalább az önkormányzati választásokon egyetlen jelöltet kell kiállítaniuk a Fidesz és csendestársa: a Mi Hazánk ellen.
Én sem kívánom, hogy mostantól kizárólag a fehér elefánt szőrszálainak számolgatásával (és hasogatásával) foglalkozzanak. Ahelyett, hogy világossá tennék: elefánttal vagy anélkül, de merre haladnának.
Hiba volt 2022-ben önmagában az összefogástól csodát várni, pláne, hogy sok helyen foszladozott.
Az ellenzék leginkább a kormányzóképesség vizsgáján bukott el egy olyan válság közepén, amikor ez mindennél jobban felértékelődött. A kormányzóképességen viszont nem önmagában az együttműködés, hanem éppen ennek bajai ütöttek léket. Hogyan várjanak azoktól működő kormánykoalíciót, akik az ellenzéki koalíciót is döcögve működtetik?”
Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner
***