Milyen hosszú lesz a 2022-es év?

„»Kiszámíthatatlanság«, »lehetőség«, »elszántság«. Ezek az érzések vezérlik most generációnk legnagyobb nemzetközi válságának résztvevőit. Megfogadták Winston Churchill szavait: »Soha ne hagyd, hogy egy jó válság tönkremenjen!« Egyetérthetünk Andrej Szusencov orosz elemzővel, aki szerint senki sem számított igazán erre a válságra, és még kevésbé ekkora válsággal, ám mindenki annyira belelkesedett a kitörésekor, hogy nem siet a befejezéssel. Hogy miért? Mert ez a válság világosan megmutatja nemcsak a hidegháború vége óta kialakult nemzetközi rendszer szűk keresztmetszeteit, hanem a globális színtér nagy játékosainak az indítékait is. Ne szépítsük, ezek a szereplők új lehetőségeket keresnek ebben a válságban a befolyásuk növelésére.

A szembenállás több szinten fut. A háborúnak széles és meghatározó értelmezési keretet ad az tengely.

Ez a rendszerszintű, és egyre éleződő szembenállás a mind markánsabban alakuló kínai-amerikai vetélkedés mellett az elmúlt húsz évben a nemzetközi kapcsolatok egyik fő vonulatává vált. Az »Oroszország-Ukrajna« tengelyt a nemzet- illetve a birodalomépítés folyamatában érdemes értelmezni. Ukrajna e folyamat egy bizonyos pillanatában stratégiája egyik kulcsfontosságú céljává tette a csatlakozást a Nyugathoz, és ettől egyelőre az ország pusztulása sem tudja eltéríteni. A háború eközben komolyan próbára teszi Oroszország kapcsolatait is, és alapvetően meghatározza majd 21. századi pozícióit a globális térben. Míg Belarusszal, Kínával vagy Észak-Koreával szorosabbá vált a viszony, addig a posztszovjet térségben ezt egyre többen új alapokra helyeznék, a Nyugattal pedig lényegében leépültek a kapcsolatok.

Az Egyesült Államok a háború kirobbanásakor ellentmondást nem tűrően felsorakoztatta maga mögé a Nyugatot, ennek ellenére e szövetségi rendszeren belül is látszanak bizonyos repedések.

Az Amerika mögött álló, alapvetően saját erkölcsi felsőbbrendűségének érzése által vezérelt nyugati tábor nagyjából három fő csoportra osztható, a radikális kelet-európaiakra és Nagy-Britanniára, az óvatos nyugat-európaiakra, valamint az opportunista vagy inkább realista Magyarországra és Törökországra. Minden csoport, benne minden ország a maga módján látja a feladatait, és egymással is versengenek az Egyesült Államok figyelméért, valamint egy jobb helyért a 21. században.”