Most vagyunk a fordulópontnál, az Orbán-rendszer piramisjátékában már több évtizednyi jövő a tét

„A rendszerváltás után, amikor a frissen érkezett kapitalizmust a a magyarok naiv rácsodálkozással figyelték, több hullámban milliókat kopasztottak meg különféle hálózatos/beszervezéses konstrukciókkal. Kihasználva, hogy az emlékezet rövid, az emberi butaság pedig végtelen, a tömeges lehúzások azóta is újra és újra megismétlődnek. Nem kell sokat változtatni rajtuk (nem is lehet), elég rendre új nevet adni nekik, s mind megtalálja a közönségét.

Ezt a mostanit, a NER-nek nevezettet egészen nagyban játsszák. A GDP, az államadósság, az uniós támogatás, sőt, néhány évtizednyi jövő is ott van a tétek között. Most vagyunk a fordulópontnál. A befizetések még csordogálnak, de már fogy a bizalom, egyre többen szeretnék kivenni a nagy pénzt. Matolcsy György, aki a gyémántfokozatúak közül először mondta ki, hogy a kassza üres, nem egyszerűen megvilágosodott – ő mégiscsak a számok embere, pontosan tudja, hogy megy ez. Akik elsőként szálltak be, azokat már rég kifizették, a második meg a harmadik körösöket is, a többieknek pedig – ez egy ilyen műfaj – nem is volt, és persze most sincs esélyük.

A piramis-szisztémák egyik jellemzője – azon túl, hogy definíciószerűen fenntarthatatlanok –, hogy távolról nézve, hunyorítva akár racionális gazdasági tevékenységnek is tűnhetnek. Ám vagy teljességgel hiányzik belőlük a termék, vagy csak fedősztorinak van ott – hogy legyen valami apropója a pénzmozgásnak –, de piaci értelemben eladhatatlan: emlékezzenek csak a biogilisztára.

Minden olyan országnak, amely az elmúlt 20-30-50 évben sikeres lett, van valami különleges terméke – nem biogiliszta, hanem valami, amit a piac is képes értelmezni. Finnországnak az oktatás, Írországnak az adórendszer, Dél-Koreának az innováció, Észtországnak az informatika.”

Nyitókép: MTI / Mohai Balázs